2016. december 29., csütörtök

Övvizsga + díjátadó ünnepség

Kedves Szülők, Karatékák!


Egyesületünk 2016/2017-es I. félévét is egy övvizsgával zárja a KAKUSEI Karate Iskolába járóknak. Ezzel ismerjük el, vagy szilárdítjuk meg az övvizsga követelményeket,  és az ahhoz szükséges tudást. Automatikusan nem jár a következő övfokozat, azt egy vizsgán kell megszerezni, melyen a karatéka számot ad a tudásáról.

Az OVI-Karatésok 2017.01.28-2017.01.29-én tudnak vizsgázni a számukra meghirdetett táborban, Rájuk az ott közölt információk érvényesek.


Övvizsgát tehet mindenki, aki rendelkezik együttesen a következőkkel:
·         minimum-edzés, ill. kivárási idővel (min. 75%-os részvételi arány az edzéseken)
·         részt vett min. 1 edzőtáborban 1 iskolaév alatt
·         rendelkezik edzői ajánlással (!) - január elején tesszük ki a honlapra
·         leadta az erősítésekről a lapját (!), melynek valóságtartalma van, ellenőrizzük. - aki ezt feladatul kapta
Bármelyik feltétel hiányzik is, az övvizsgát sajnos nem teheti le ebben a félévben a tanítvány! - övvizsga-javaslatok június elején kint lesznek a honlapon. 
Ha nem tehet vizsgát, nem kell elkeseredni. Járhat továbbra is edzésre, de a következő övfokozat feltételei nem teljesültek. Önmagában az, hogy edzésre jár valaki, már nagyon jó dolog, ha komolyan veszi a karatét, és törekszik a feltételek teljesítésére (fizikai, mentális, egyéb) akkor övvizsgát is tehet.
A Karate Iskola övvizsgái nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, amennyiben viselkedésével a karate etikettjét nem sérti meg, valamint nem zavarja a vizsgázókat és a vizsgáztatót, ezért kérjük a kisebb gyermekeket, csecsemőt otthon hagyni, hogy a vizsgázók jól tudjanak teljesíteni.

Időpont:          2017. január 21, szombat 10.00 óra

Helyszín:         Szigetcsépi Általános Iskola (Szigetcsép, Szabadság u. 1-3.)

Az övvizsgát vezeti:   Dr. Gila Pál (6.dan), Bruszt Mária (3.dan), Fekete Csaba (2.dan), Fekete Zsolt (2.dan), Szabó Sándorné (1 kyu)

Övvizsga díj:  Gyermek: 1.600 Ft/fő

Felnőtt(14 év felett): 3.100 Ft / fő 

befizetés határideje: 2017.01.19, KP-ben

Figyelem, a helyszínen NEM FIZETHETŐ AZ ÖVVIZSGA DÍJA! Amennyiben a szülő elfelejti befizetni, sajnos a gyermek nem vizsgázhat.

Jelentkezés:     a helyszínen, a vizsga előtt 15 perccel

Övvizsga feltételek:

Ø  leadott karate-igazolvány, (aki még nem vizsgázott, 1 db igazolványkép, a fénykép hátuljára kérjük ráírni a vizsgázó nevét)

Ø  befizetett vizsgadíj, (befizetési határidő: 2017.06.19)

Ø  tiszta, fehér karate ruha + egyesületi jelvény felvarrva !!!

Ø  pontos megjelenés (késve érkezők nem vizsgázhatnak!)

Ø  akinek van havi díj tartozása, éves tagdíjtartozása, rendezze (Hátralékkal rendelkező karatéka automatikusan kizárja magát a vizsgázási lehetőség alól.) - Befizetések menüpont alatt ez bankkártyával is teljesíthető.

Vizsgaanyagot, vizsgaszabályzatot ezen az oldalon (klikk) lehet elolvasni, vagy személyesen edzésen lehet róla kérdezni.

Tisztelettel:

  
„KAKUSEI”SE vezetősége
06(70)294-5091


Mint azt sokan tudjátok, minden évben 3 kategóriában osztunk díjakat:

  • legeredményesebb
  • legszorgalmasabb
  • legjobb karatéka

Hogy 2016-os évben ki érdemelte ki, még mi sem tudjuk. De azt tapasztalatból tudjuk, hogy a számok nem hazudnak. Folyamatosan vezetve van az edzéseken, szemináriumokon, táborokban való részvétel, így a legszorgalmasabb karatéka kategória egészen biztosan a legmegfelelőbb személyhez kerül.
   

A legeredményesebb karatékával ugyanez a helyzet, hiszen a versenyeredményeket szintén vezetjük versenyzőnkként.

A legjobb kategóriába azok a karatékák kerülnek, akit a gyerekek maguk közül választanak, akik közül az edzők jelölnek, és akik a minimum elvárással, az edzéseken való részvétellel, és 1 iskolaévben minimum 1 edzőtáboros részvétellel rendelkeznek. Természetesen 2016 januárjától 2016 decemberéig folyamatosan edzettek az egyesületünkben.

Nos, izgatottan várjuk a végeredményeket! 😍

A díjkiosztó ünnepségre minden karatékát / sportolót, minden dojóból szeretettel várunk! És a szeptember óta edző KAKUSEI Aerobik szakosztály kis sportolóit is, hiszen ők is egyesületünk tagjai. A szakosztályvezető kérésére közöttük is kiosztjuk a legszorgalmasabb díjat, hogy motiváljuk a gyerekeket, érdemes edzésre járni! 

Egyéb tudnivalók:
  • tervezett dátum: 2017.01.21, szombat 
  • Helyszín: Szigetcsépi Általános Iskola (Szigetcsép, Szabadság u. 1-3.)
  • tervezett belépő: 1 tálca sütemény + 1 nagyobb üveg üdítő
Műsorrend:
  • 12:00-12:10 Megnyitó
  • 12.10-12.20 OVI-karate bemutató
  • 12.20-12.25 Aerobik csoport bemutató
  • 12.30-12:50 Díjkiosztó a megnevezett kategóriákban
  • 13.00-tól kötetlen program, zene, beszélgetés, játék 
  • 15.00- rendezvény vége

Szeretettel várunk MINDEN KAKUSEI SE-ben edző kis/nagy sportolót!

Köszönettel:

                Szervező bizottság

2016. december 18., vasárnap

2016.12.17 - Barátság Kupa

Valóban barátságos versenyen vett részt a KAKUSEI ezen a hétvégén, ahol ismét csodálatos eredmények születtek. Így karácsonyra a KAKUSEI-es karatékák sok-sok éremmel ajándékozták meg az év utolsó versenyén a csapatot! <3
KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület fényképe.

Aranyérem:
  • *Andris Márk - kata I.
  • *Badics Bence - kata I.
  • *Bender Ádám - kumite I.
  • *Czomba Balázs - kata I., kumite I.
  • *Debreczeni Gergely - kata I.
  • *Mohai Dominik - kata I.
  • *Polgár János - kata I., kumite I.
  • *Rostás Márk - kata I.

Ezüstérem:
  • *Badics Bence - kumite II.
  • *Fodor Zétény - kumite II.
  • *Mohai Dominik - kumite II.
  • *Rostás Szofi - kata II., kumite II.

Bronzérem:
  • *KAKUSEI I (Andris M., Badics B., Polgár J.) -csapatkata III.
  • *Bognár Máté - kata III.
  • *Fodor Zétény - kata III.
  • *Rostás Márk - kumite III.
  • *Tóth Antal - kumite III.
  • *Varga Dániel - kumite III.

2016. december 10., szombat

Egyik kedvenc eszközünk a koordinációs létra

Karatéban a gyorsaság, robbanékonyság nagyon fontos képesség, melyet folyamatosan igyekszünk fejleszteni különböző eszközökkel, gyakorlatokkal.


Egyik kedvenc eszközünk a koordinációs létra, vagy agility létra (néha ügyességi létrának is neveznek).


Rendkívül sokoldalúan lehet vele fejleszteni. Előbb lassan tanulják a gyerekek a pontos kivitelezést, de akinek már jól megy, ott a gyakorlatok minél gyorsabb megoldására helyezzük a hangsúlyt. Nyilván akkor lehet gyorsítani, ha már jó a gyakorlat. A gyerekek néha türelmetlenek, és úgy akarják azzal a sebességgel csinálni, mint ügyesebb vagy idősebb társaik. Mindez persze nagyon jó, hiszen az eszköz kiváltotta a hozzá fűzött reményeket, egy újabb olyan kihívás elé állította a karatékákat, amiben ügyesedni lehet. Ezekben az esetekben azonban muszáj törekednünk a türelemre, mert előbbre való a helyes gyakorlat, és azután a gyorsaság. Fordítva nem működik. Hiszen csak azért mert valamit gyorsan csinálunk, az nem biztos, hogy jó is. Ezt szép lassan mindenki meg is tanulja, hiszen folyamatosan javítjuk a gyerekeket, de előszeretettel használjuk a felnőttek edzésén is, ha arról van szó.




Elsősorban láb munkát tudunk fejleszteni vele, de kellő kreativitás után még sok gyakorlat rejlik benne a test egyéb területeire, és nem utolsó sorban kiválóan hat az agyi működésre is. A létra ugyanis arra ösztönzi az idegrendszert, hogy a begyűjtött információk alapján gyorsabb mozgásra késztessen minél több izomcsoportot. A végeredmény pedig: gyorsaság, precizitás, agilitás.

2016. december 7., szerda

Részvételi arányok - 2016 november

Részvételi arányok alakulása november hónapban:


Ne felejtsétek, a havi hozzájárulás mellett annyi edzést látogattok, amennyit szeretnétek, illetve amennyit bírtok. De ha valamilyen oknál fogva nem tudtok a szokásos helyen edzeni, a 3 kezdő, illetve a 2 haladó csoportban találhattok lehetőséget edzésre, bár kifogást is lehet találni, mikor, miért nem jön valaki edzésre 😟.

Kezdő karatékáknak heti 2 edzés, haladó (zöld övtől felfelé) karatékáknak heti 3 edzés látogatása ajánlott. Versenyzőknek +1 edzés hetente. És ezeknek az edzéseknek a 75%-a a minimum elvárás ahhoz, hogy valaki a következő félévben övvizsgát tegyen, vagy versenyzőként foglalkozzunk vele. Az övvizsga letételéhez egyéb követelmények is fontosak, pl. megfelelően sajátítsa el a technikai és elméleti tananyagot, erőnléte megfelelő legyen, rendelkezzen edzői ajánlással.

Akinek a neve egyik helyen se szerepel, az teljesítette a min. feltételeket. Aki pedig szerepel a minimumok alatti listán, következő hónapban vegyen több edzésen részt, hogy a 1/2 éves átlaga jobban alakuljon.

Bárkinek lehetséges egy rosszabb hónap, ez nem ok az elkeseredésre, hiszen betegség, családi vagy tanulási gondok bárhol előfordulhatnak, de mint az iskolában, vagy az életben a munkahelyen, itt is be kell pótolni, és javítani kell a részvételi arányokat. A részvételi arányok tartása nem könnyű, de ha tartod a heti 2 edzést, és részt veszel szinte az összes táborban, és plusz edzési lehetőségeken, az arányok miatt nem kell aggódnod. Így ez sem szentírás, csak ajánlás az évi min. 1 edzőtábor mellé.

Ezért kérünk, csak akkor maradj ki edzésekről, ha ez elkerülhetetlenDe mindenképp maradj ki: fertőző betegség, lázas állapot, stb. esetén - és értesíts minket. Mert mi honnan tudjuk, merre jársz, ha nem mondod meg. 

75% alatti részvételek (kezdők)
  • Czomba Tamás (37,5%)
  • Kovács Balázs (71,43%)
  • Machibya-Kovács Joachim (12,5%)
  • Pandur Bernát (71,43%)
  • Pandur Sára (71,43%)
  • Tóth Bálint (57,17%)

100% feletti részvételek (kezdők) 😍
  • Rostás Márk (198,21%)
  • Rostás Szófia (198,21%)

Haladók/ versenyzők 112,5% alatt (számítás: 12/8*,75)
  • Badics Bence (83,93%)
  • Bene Zsuzsanna (85,71%)
  • Forgács Bence (108,93%)
  • Polgár János (100%)
  • Vizi Péter (101,79%)
  • Vizi Sándor (50%)

Haladók/ versenyzők 150% felett (számítás: 12/8*,75) 😍
  • Bender Ádám (255,36%)
  • Debreczeni Gergely (250%)
  • Dolhai Andrea (205,36%)
  • Fodor Zétény (200%)
  • Tóth Antal (192,86%)

2016. december 5., hétfő

Téli szünet

A Téli szünet az iskolában 2016. december 22-től 2017. január 2-ig tart. Az edzések ennek értelmében 2016. december 21-én vannak utoljára, szerdai napon a megszokott időben.

Képtalálat a következőre: „téli szünet 2016”


A szünetben nincs edzés, mindenki pihenje ki az év közbeni munkát. 


Viszont EDZŐTÁBOR van (!)


Ne feledjük, aki a januári bejárós táborban részt vesz, az a decemberi tábort ingyen kapja. Kiváló lehetőség Mindenkinek, aki készülni akar a vizsgájára.

Különösen azok jöjjenek, akik valóban odavannak a karate edzéstől. 😊 Szeretnének januárban övvizsgát tenni, ennek érdekében el is jönnek az edzőtáborba, és várjuk azokat a gyerekeket, is, akik szeretnének egy jót táborozni.

Az övvizsgára való jelölés, nem csak az edzéseken, táborokon való részvételtől függ. Természetesen az adott tananyagot el kell sajátítani, ezért mindenkit még a saját sensei-e is jelöl, amit minősít az edzői bizottság, hogy elfogultság ne szerepelhessen a döntésben. Így akit vizsgára jelölünk, és valóban odaadóan csinálja végig a vizsgát, szinte biztos lehet a sikerben, akár egy rosszabb teljesítés után is. 


Szóval a szünetben egy jó kis bejárós tábor, sok pihenés, és reméljük szeretett-teljes karácsony vár Mindenkire!

2016. december 4., vasárnap

Gankaku Mikulás Kupa - 2016.12.04

Ünnepi hangulatú utánpótlás versenyt rendezett a Gankaku SE, mikulással, tombolával, színvonalas bemutatókkal. A versenyt Shihan Rebicek Gerd a Magyar Goju-Kai Szövetség elnöke nyitotta meg. 




Egyesületünk vasárnap Óbudára ment 3 versenyzővel, akik jól szerepeltek a Goju-ryu Sziget Kupán.
A 8-9 évesek mezőnye igen csak nehézre sikeredett. A gyerekeknek 32-es pókról kellett 16 közé, majd 8 közé, utána 4 közés jutni. Egy versenyzőnk, Andris Márk képviselte az egyesületet. Az első két kört 5:0 arányban, a harmadik kört 3:2 arányban, majd a döntőt ismét 5:0 arányban fölénnyel nyerte meg.

Ez után Debreczeni Gergely lépett tatamira a 12-13 évesek között, aki ugyan hibázott egy kicsit, ellenfele pedig ezt kihasználva egy igen erős, de alacsonyabb katával nyert ellene. Utána izgultunk, hogy Gergely vigaszágon javíthasson. Sajnos nem sikerült, mert a következő körben ellenfele kiesett. Látva a mezőnyt, és a szintet amit hoztak, sajnos mérgelődnünk kellett a kiesés miatt, de próbálunk szépíteni a következő versenyen.
3. versenyzőnk Czomba Balázs került utolsónak fel a shiaira a KAKUSEI-esek közül. Sajnos Balázsnak nem sikerült könnyedén a korcsoportváltás. Annyira izgult, mire sorra került, hogy igazán nem sikerült hoznia a tudását. Sajnos vigaszágon kikapott, így a dobogóról lecsúszott.
Úgyhogy ez a verseny egy fergeteges sikerrel zárult Márk révén, de enyhe csalódást érzünk, hogy nem sikerült a másik két versenyzőnek a vártnak megfelelően teljesíteni.
DE ettől függetlenül TÉNYLEG nagyon büszkék vagyunk rájuk! Köszönjük a részvételt!
Osu!
Marcsi sensei  

    jkxhdbcl  

2016. november 30., szerda

2016 díjátadó ünnepség

Sziasztok!

Mint azt sokan tudjátok, minden évben 3 kategóriában osztunk díjakat:

  • legeredményesebb
  • legszorgalmasabb
  • legjobb karatéka
Hogy idén, 2016-ban ki nyer, még mi sem tudjuk. De azt tapasztalatból tudjuk, hogy a számok nem hazudnak. Folyamatosan vezetve van az edzéseken, szemináriumokon, táborokban való részvétel, így a legszorgalmasabb karatéka kategória egészen biztosan a legmegfelelőbb személyhez kerül.
   

A legeredményesebb karatékával ugyanez a helyzet, hiszen a versenyeredményeket szintén vezetjük versenyzőnkként.

A legjobb kategóriába azok a karatékák kerülnek, akit a gyerekek maguk közül választanak, akik közül az edzők jelölnek, és akik a minimum elvárással, az edzéseken való részvétellel, és 1 iskolaévben minimum 1 edzőtáboros részvétellel rendelkeznek. Természetesen 2016 januárjától 2016 decemberéig folyamatosan edzettek az egyesületünkben.

Nos, izgatottan várjuk a végeredményeket! 😍

A díjkiosztó ünnepségre minden karatékát / sportolót, minden dojóból szeretettel várunk! És a szeptember óta edző KAKUSEI Aerobik szakosztály kis sportolóit is, hiszen ők is egyesületünk tagjai. A szakosztályvezető kérésére közöttük is kiosztjuk a legszorgalmasabb díjat, hogy motiváljuk a gyerekeket, érdemes edzésre járni! 

Egyéb tudnivalók:
  • Időpont: 2017.01.21, szombat12.00
  • Helyszín: 2317 Szigetcsép, Szabadság u. 1-3. (Szigetcsépi Általános Iskola Tornaterme)
  • tervezett belépő: 1 tálca sütemény/ szendvics + 1 nagyobb üveg üdítő 
Műsorrend:
  • 12.00-12.10 Megnyitó - övvizsgaeredmények kihirdetése
  • 12.10-12.20 OVI-karate bemutató
  • 12.20-12.30 Aerobik csoport bemutató
  • 12.30-13.00 Díjkiosztó a megnevezett kategóriákban
  • 13.00-tól kötetlen program, zene, beszélgetés, játék 
  • 14.00- rendezvény vége

Szeretettel várunk MINDEN KAKUSEI SE-ben edző kis/nagy sportolót!

Köszönettel:

                Szervező bizottság

2016. november 20., vasárnap

Goju-ryu Sziget Kupa 2016

2016. november 19.-én megszerveztük minden eddigi idők legnagyszerűbb versenyét, a Goju-ryu Sziget Kupát



Az immáron hagyománnyá váló verseny egyre népszerűbb a karate klubok életében. Egy klubvezetőnek nem csak a élsportolóinak kell megadni a versenyzés lehetőségét, hanem gondoskodnia kell a felnövekvő nemzedékekkel is. Versenyünk egészen kicsiktől 4-5 évesektől várja a sportolókat. Ezzel a lehetőséggel pedig élnek a különböző karate szakosztályok, egyesületek, szövetségek.


290 versenyző lett benevezve 21 klub által az ország különböző területeiről. Remek alkalom nyílt tehát arra, hogy megméretese mindenki magát. A verseny sportszerűségét Pudner Balázs irányította, versenyünk főbírája 24 bíróval 4 küzdőtéren. A megnyitón szerepelt a szeptemberben alakult KAKUSEI Aerobik csoportja, illetve az önkormányzat részéről a versenyt Bosnyák Simonné nyitotta meg. A versenyre még kilátogatott Hoffmann Pál Polgármester úr, versenyünk fővédnöke.

A(z) 20161119_155145.jpg megjelenítése

Szépen sorban, korosztályonként ment a verseny. 1 shiain csak a 8-9 évesek versenyeztek, ugyanis annyian neveztek be, amiért tényleg nagyon hálásak vagyunk. Szinte minden korosztály képviselte magát, és sikerült övfokozat és súlybontást is elérni.

Egyesületünk a valóban nagy csapatok mellett léphetett a tatamira. Létszámban 18 versenyzőnk versenyzett, és igazán remek eredmények születtek a nehézkes évkezdés ellenére.


 A 8-9 évesek 1-1 elvétett hiba ellenére már sokkal jobban teljesítettek, mint az előző versenyen, és alkalmazták a begyakorolt technikákat, aminek nagyon örülünk. 10-11 évesek is hozták a tőlünk elvárt teljesítményt. Sajnos azonban a kiváló adottságokkal rendelkező versenyzőnk, Forgács Bence visszalépett az egyéni versenyzéstől, reméljük ez csak átmeneti mélypont karate versenyzői pályáján. Elégedettek vagyunk a 12-13 évesek teljesítményével is, mindegyik versenyzőnk dobogós helyezést ért el. Egyesületünk e fölött a korosztály fölött nem tudott versenyzőt indítani. Összességében tényleg rendkívül jól teljesített a csapat. Egy-egy technikai KO pedig megmutatta, hogy jó irányba haladnak a kumite felkészítések.

A fényképen látszik, hogy tényleg baráti hangulatú volt a verseny 😊

Eredményeink:

  • Aranyérmesek:
    • Andris Márk - csapat kata, egyéni kata, 
    • Badics Bence - csapat kata
    • Bene Katalin - csapat kata
    • Czomba Balázs - kumite
    • Debreczeni Gergely - csapat kata
    • Forgács Bence - csapat kata
    • Mohai Dominik - kata
    • Polgár János - csapat kata
  • Ezüstérmesek:
    • Badics Bence - kata, kumite
    • Bender Ádám - kumite
    • Fodor Zétény - kumite
    • Mohai Dominik - kumite
    • Rostás Szófia - kumite
  • Bronzérmesek:
    • Andris Márk - kumite
    • Bene Katalin - kata
    • Bognár Máté - kata
    • Czomba Balázs - kata
    • Debreczeni Gergely - kata
    • Dutka Edina - kata
    • Fodor Zétény - kata
    • Polgár János - kata, kumite
    • Rostás Márk - kumite
    • Rostás Szófia - kata
    • Tóth Antal - kata, kumite
    • Varga Dániel - kumite
    • Vörös Kristóf - kata

Szót kell ejtenünk még a szervezői gárdáról. Bár a nyugodt légkör, és a baráti hangulat a résztvevőktől is függ, de nagy mértékben az előkészítő munkán is múlik, amelyben mindenki kivette a részét. Hónapokkal ezelőtt kezdődik a meghívók kiküldése, sportcsarnokfoglalás, stb. Ez vezetőségünk dolga. De már közvetlen a verseny előtt a berendezés, és lebonyolítás megfelelő létszám nélkül lehetetlen. Ezúton köszönöm meg, minden szervezőnek, rendezőnek a munkáját, melyet minden esetben ellenszolgáltatás nélkül csináltok évről évre. KÖSZÖNJÜK!!!! 😍

Ekkel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy a KAKUSEI egy igazi közösség! Olajozottan dolgozik össze a társaság, együtt, egyirányba haladva. Tudjuk, hogy rajtunk múlik, milyen versenye lesz a gyerekeinknek, és az idelátogató vendégcsapatoknak. Ez alapján minősítik a KAKUSEI-t, és azt hiszen büszkék lehetünk magunkra! Köszönöm Nektek! "Senki nem sziget." - tartja a mondás, és igen a csapat, az csapat. 😃 Legjobb eredményeket együtt érhetjük el. Ez megmutatkozik egy versenyző és edző együttműködésén, de megmutatkozik a versenyrendezés ezen a szintjén is. Mit is mondhatok? Büszke vagyok rá, hogy Veletek dolgozhatok!


2016. november 9., szerda

KAKUSEI TÉLI EDZŐTÁBOR Ceglédfürdő 2017.01.06-2017.01.08

KAKUSEI TÉLI EDZŐTÁBOR

Ceglédfürdő
2017.01.06-2017.01.08



Tisztelt Szülők, Karatékák!


A KAKUSEI Karate Iskola 2017-ben a haladókkal Ceglédfürdőre megy edzőtáborozni a télen. 

  • Ez a tábor haladóbb karatékáknak ajánlott 7 kyutól. (3. osztályos kortól látogatható, valamint a kezdő felnőtteket várunk.) 
Senki ne hagyja otthon a jókedvét, a lelkesedését, és a tábori hangulatot! 


A tábor tartalmazza:
  • szállás és ellátás díját 
  • edzések árát  
  • úti költséget  
  • teljes időszak alatt gyermekfelügyeletet
 Képtalálat a következőre: „regisztráció gomb” 

Várjuk jelentkezéseiteket 2017.01.03-ig mindenkinek a saját senseiénél, senpaiánál!


 Üdvözlettel:


Bruszt Mária, Fekete Csaba, Fekete Zsolt és Szabóné Nagy Boglárka
06-70-294-5091, karateiskola@gmail.com



A tábor helyszíne:
Ceglédfürdő Ifjúsági Tábor

Részvételi díja: 19,800Ft/fő 

Felszerelés:
karate ruha (gí), papucs, füzet, toll.

Jelentkezés: 
a tábor kifizetésével, valamint internetes regisztrációval.

Edzések:
  • péntek: 18.00-19.30
  • szombat: 10.00-11.30
  • szombat: 16.30-18.00
  • vasárnap: 10.00-11.30

Egyéb lehetőség:
  • szombat délután meglátogatjuk a gyógyfürdőt is, ahova a belépő 1.300 Ft/fő. (Nem kötelező program.)
  • Javasoljuk a szabadidő hasznos eltöltésére hozzanak a gyerekek társasjátékokat. (Értékes játékok, stb. csak akkor jöjjenek a táborba, ha a gyermek már képes rá vigyázni.)
  • Azok a versenyzők, akik ezt a tábort választják, ingyenesen részt vehetnek a decemberi bejárós táborban! (De regisztráció abba a táborba is szükséges!)

A tábor SZÉP kártyával is fizethető. Ez esetben kérjük a fizetést 2016.12.31-ig lerendezni.

Várunk Mindenkit Szeretettel!


Jelentkezési határidő: 2017. január 03.

Képtalálat a következőre: „regisztráció gomb”