2016. január 23., szombat

Félszázan tettek övvizsgát Szigetcsépen a KAKUSEI-esek

2015.01.23 Övvizsga, Szigetcsép


Félszázan, azaz 51 fő vizsgázott Szigetcsépen szombat délelőtt a KAKUSEI-esektől. A jelöltek mindegyike sikeres vizsgát tett. Jelölést az edzéseken, táborokon résztvevő karatékák kaphattak, akik megfelelő arányban látogatták azokat, illetve megfelelő hozzáállásukkal, tudásukkal tettek tanúbizonyságot senseieiknek.



A vizsga végül 2,5 órásra sikerült. Elsőként a frissen beállt fehérövesek, illetve az OVI-karatéból átjött kisiskolások mutatták be elsajátított alaptechnikáikat. Gila Pál shihan felhívta a figyelmet arra, hogy az állások elsajátítása milyen fontos. Így a vizsga egyben tanítás is volt annak, aki nem izgult annyira, hogy nem tudott figyelni. Az övfokozatokban felfelé haladva egyre nehezedtek a feladatok, kihívások. Stressztűrő képesség vizsgálata nehéz feladatokkal, vagy magasabb övfokozat gyakorlataival történt. Shihan belevitt egy kis humort is, de ennek ellenére is volt, aki túlságosan izgult. Nem könnyítette meg a nagyobbak helyzetét sem.



Magasabb övfokozat pedig a könnyebb kihontól zavarodott meg. :) Maga a küzdelmi rész sem volt egyszerű, átélhettünk drámákat. Volt aki nem értette a feladatot, és volt, akinek meg kellett küzdenie saját démonaival.

Most is mint minden vizsgán, van, aki bizalmat kapott és gyengébb teljesítménye ellenére kapta meg a következő övfokozatot, van, aki elismerésképpen az eddig elvégzett munkájáért.

Aki most nem tudott vizsgázni, az mindenképp készüljön testileg, lelkileg a nyár eleji vizsgára. Visszautalnék az edzőtábori beszámolónkra abból a szempontból, hogy egy övvizsga "csak" egy állomás, az ÚT az, amit szeretni kell. Mert minden állomáson egy újabb próbatétel vár, és gyakran a saját démonaink várnak ránk, amikkel nekünk kell megküzdeni, senki más nem fogja helyettünk ezt elvégezni. Minél később akarunk saját magunkkal szembenézni, annál nehezebb, és fájdalmasabb leckék várnak ránk.

Szeretném megragadni az alkalmat és megdicsérni azokat a karatékákat, akik életük első színes övvizsgáján vettek részt, azokat a karatékákat, akik hatalmasat fejlődtek az elmúlt időszakban, és azokat a karatékákat, akik betegen álltak helyt. Láttuk nem egyszer, hogy alig bírta már a lába, de végigcsinálta! Büszkék vagyunk rátok!


Gratulálunk Mindenkinek!

Shihan útmutatása a vizsga végén



2016. január 19., kedd

Övvizsga javaslatok

Bár edzésen folyamatosan mondjuk, táblázatba szedtük, kit javaslunk övvizsgát tenni:

NÉV
EDZÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL %-ban
2015.12.31-ig
VOLT TÁBORBAN? Mikor?
Vizsgáz-
hat?
I/N
Megjegyzés
2015 Balaton
2015 Napközis
2015 Téli bejárós (dec.)
2016 Téli
Ács-Szabó Dani
91,63%
-
I
-
-
igen
Ács-Szabó Hanna
91,63%
-
I
-
-
nem
Nem rendelkezik edzői ajánlással, 1/2 év várakozás ajánlott
Andris Márk
81,25%
I
-
I
-
igen
Badics Bence
80,24%
I
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Bánfai Viktor
64,35%
I
-
-
-
nem
Részvételi arány túl alacsony, szeptember hónap teljesen kimaradt és nem került pótlásra, 1/2 év várakozás ajánlott
Bánfai Károly
64,35%
I
-
-
-
nem
Részvételi arány túl alacsony, szeptember hónap teljesen kimaradt és nem került pótlásra, 1/2 év várakozás ajánlott
Bender Ádám
122,22%
I
-
-
I
igen
Bene Katalin
76,90%
-
I
-
I
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi aránnyal
Bene Zsuzsanna
42,72%
-
I
-
3/4
nem
Most nem vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi aránnyal igen
Bognár Máté
34,33%
-
-
-
-
nem
Most nem vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi aránnyal igen + nyári tábor
Czomba Balázs
88,61%
-
-
-
I
igen
Csömöz Napsugár
58,33%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + nyári tábor kötelezően ajánlott
Csontos Zsolt
80,63%
-
-
I
-
igen
Csontos Rajmund
70,21%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári táborok valamelyike
Debreczeni Gergely
79,05%
I
+szemináriumok, edzőtáborok
3/4
igen
Most vizsgázhat, min. 1 évig nem
Dolhai Andrea
130,91%
I
-
-
I
igen
Fodor Tamás
73,65%
-
I
I
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
Fodor Zétény
107,17%
-
I
I
-
igen
Forgács Bence
104,76%
I
-
-
3/4
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi arány
Forgács Máté
82,50%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Forgács Botond
72,08%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári táborok valamelyike
Fritz Flóra
87,76%
I
-
-
1/4
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi arány
Fritz Sebestyén
86,51%
I
-
-
I
igen
Gödöny Levente
77,14%
-
-
-
-
nem
Nem volt edzőtáborban
Gyurcsik József
70,36%
-
-
I
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
Holdinger Luca
91,48%
-
I
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi arány
Holdingerné D. Andrea
69,83%
+ egyéb szemináriumok, edzőtáborok mindegyike
3/4
igen
Most vizsgázhat, utána csak 1 év múlva, ajánlott részvételi arány 112,5%
Hollik Mihály
46,04%
-
-
-
-
nem
Ovis vizsgázási lehetőség
Horváth Attila
88,69%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Horváth Adrienn
85,12%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Horváth Dániel
122,08%
-
-
-
I
igen
Illés Marco
40,21%
-
-
-
-
nem
Ovis vizsgázási lehetőség
Joszkin Kevin
90,97%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Kalapács Márk
87,22%
-
-
-
1/2
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi arány, + a nyári tábor 100%-os részvétele
Király Bence
80,95%
-
I
I
-
nem
1/2 év várakozás ajánlott
Kerschbaum Éva
38,19%
nem volt táborban, részt vett szemináriumokon és a közös edzéseken
nem
Részvételi arány túl alacsony, szakaszos edzés, kimaradt hónapok
Koch Róbert
60,30%
I
részt vett szemináriumokon és a közös edzéseken
1/4
nem
Részvételi arány túl alacsony, szakaszos edzés, kimaradt hónap
Kovács Ádám
60,00%
-
I
-
-
nem
Részvételi arány túl alacsony, júniusban vizsgázhat 75%-os részvétellel + nyári tábor
Kovács Balázs
68,75%
-
-
-
I
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
Kövesi Zoltán
33,93%
-
-
-
-
nem
nincs meg a kivárási idő
Kristóf Levente
64,58%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári tábor
Kristóf Pálma
68,75%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári tábor
Liptai Dorottya
70,83%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári tábor
Machibya-Kovács Joachim
91,67%
-
I
-
-
igen
Marosvölgyi Klaudia
22,50%
-
-
-
-
nem
Részvételi arány túl alacsony
Mecsei Dominik
61,72%
I
-
-
I
nem
Részvételi arány túl alacsony, júniusban vizsgázhat 112,5%-os részvétellel
Mezei Dániel
52,71%
-
-
-
-
nem
Részvételi arány túl alacsony, júniusban vizsgázhat 75%-os részvétellel + nyári tábor kötelezően ajánlott
Mohai Dominik
94,94%
-
-
I
-
igen
Oroszi Lola
56,00%
-
-
2/3
-
nem
Részvételi arány túl alacsony, júniusban vizsgázhat 75%-os részvétellel + kötelezően ajánlott a nyári tábor
Palcsek István
63,55%
-
-
-
3/4
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
ifj. Págány Tamás
100,08%
I
-
-
I
nem
Nem rendelkezik edzői ajánlással
Págány Tamás
69,79%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári tábor
Pálházi István
88,89%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Pandur Sára
67,36%
-
-
-
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány + kötelezően ajánlott a Nyári tábor
Pethő Réka
67,36%
-
I
I
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
Pintér Bíborka
18,45%
-
-
-
-
nem
Túl alacsony a részvételi arány, a min. 75%-os kötelező részvételi arány javításával júniusban vizsgázhat + kötelezően ajánlott a Nyári tábor
Polgár János
86,69%
-
I
-
-
igen
Rostás Márk
87,29%
-
-
I
-
nem
2 Ovis vizsgát javasolok!
Rostás Szófia
84,62%
-
-
I
-
igen
Soós Viktória
49,31%
-
-
-
3/4
nem
Részvételi arány túl alacsony, december hónap kimaradt, nem rendelkezik edzői ajánlással
Surányi Bence Dániel
61,88%
-
-
I
-
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
Szabó Ádám
90,72%
-
-
-
-
nem
Részvételi arány túl alacsony, táborban nem volt 1 iskolaév alatt, edzői ajánlás nincs
Szabó Máté
95,56%
-
-
-
3/4
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi arány, + egy olyan táborban való részvétel, amelyben 100%-osan részt vesz
Szabó Péterné
97,89%
-
-
-
3/4
igen
Most vizsgázhat, utána csak 1 év múlva ajánlott részvételi arány 112,5%, + egy olyan tábor, amelyben 100%-osan részt vett
Szántó Szabolcs
83,75%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Szécsi Bence
95,83%
-
-
-
-
igen
Nyári tábor kötelezően ajánlott
Tóth Antal
120,56%
I
-
-
I
igen
Varga Bence
80,36%
-
-
-
-
nem
10/2 Ovis vizsgát javasolok!
Varga Dániel
100,00%
-
-
I
I
igen
Várkonyi Álmos
68,79%
-
I
I
I
igen
Most vizsgázhat, táborok figyelembe lettek véve
Vizi Péter
62,69%
1/2
-
I
nem
Nem vizsgázhat, de júniusban igen az elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi aránnyal igen
Vizi Sándor
76,74%
1/2
-
I
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 112,5%-os kötelező részvételi arány
Vörös Kristóf
100,00%
-
I
I
-
igen
Zelei Balázs
72,26%
-
-
-
I
igen
Most vizsgázhat, de júniusban elvárt a min. 75%-os kötelező részvételi arány
Zsarnai Csanád
55,69%
-
I
-
-
nem
Túl alacsony a részvételi arány
Zsarnai Zsombor
74,86%
-
I
-
-
igen
Kovács Gergő
50,00%
-
-
-
-
nem
Nincs meg a kivárási idő