2017. május 29., hétfő

OVI-karate tábor és vizsga

2017.05.27-2017.05.28 között ovisainké volt a főszerep. Ahogy az óvodában, az OVI-karatéban ekkor zárjuk le az egész évi munkát. Egy iskolaév alatt 2-szer tudnak az ovisok vizsgázni. Itt is szükséges, hogy a sensei-e, senpai-a javasolja a vizsgát.



Végül 26 gyerek próbálta meg, és teljesített, nagyon jól. Bogi senpai és Peti senpai szombaton átvette a kötelező technikai elemeket természetesen játékok közé illesztve, és készítette fel a gyerekeket a vasárnapi vizsgára.

 


Vasárnap Marcsi sensei kísérte figyelemmel, hogyan is sajátították el a kicsik a legfőbb elemeket. A siker nem maradt el! Szépen, odafigyelve, csillogó szemmel álltak a kicsik és várták a feladatokat. A meleg sem okozott olyan nagy problémát, mert szépen teljesítettek. Az alap seiken tsukik után a védések, majd a rúgások következtek. Végül a kumite alapjait, lépéseit vették át, és a vizsgát is a népszerű katona kúszás zárta.

Minden óvodásnak gartulálunk, kiválóan szerepeltetek!






2017. május 28., vasárnap

Magyar Bajnokság

Egyesületünk műhelymunkája lassan beérni látszik. Feladatunknak tekintjük, hogy környezetünkben eszközeinkkel minél több embert rávegyünk a mozgásra, a mozgás örömére. Felkutassuk, és tápláljuk a tehetségeket.

2 versenyzővel mentünk el idén a Magyar Bajnokságra. Mind a két versenyző ovis kora óta edz az egyesületben. Az évek során sok-sok öröm, és bánat is kijutott a közös munkából, de mindig sikerült a karate iránti elköteleződést megtartani.

Az elmúlt 1/2 év a készülésről szólt a nagyobb versenyre számukra. Nem volt könnyű, mert kihagyások, betegségek, stb. tarkították a készülés különböző fázisait, de megtettünk mindent, amit lehetett.

Hungarian Karate Federation fényképe.

Egészen jó formában érkeztünk a versenyre, ahol 6 shiai várt minket. Remekül megszervezett Magyar Bajnokságon jártunk Újpesten.

Regisztráció után 1 kávé, és a gyerekek elkezdték a bemelegítést, szépen megbeszéltük a kritikus részeket, és hamarosan sorra kerültünk. A két versenyző egyszerre lépett a tatamira. 😀 Hiába, ilyen a mi szerencsénk.

A versennyel különleges célunk nem volt, először is nézzük meg merre is járunk a felkészülésben, és nézzük meg, hova szeretnénk tartozni.

Bene Kata mindjárt kikapta a versenyszám legjobbját, aki vigaszágra küldte. Tényleg itt voltak a legjobbak, akikkel már egy-egy versenyen külön-külön találkoztunk, de egyben nem. Katáján szépen látszik a fejlődés, és hétről hétre egyre jobb lett a felkészülés alatt, de sajnos a későbbi győztes kiejtette. Vigaszágon sajnos nem tudta legyőzni ellenfelét, aki kicsit rutinosabban mutatta be a katáját. De érezzük, hogy már nagyon közel járunk a kitűzött célhoz. Bene Katalin az 5-8. helyen végzett.



Debreczeni Gergely a másik oldalon lépett tatamira, a 4-es siain. Elég jó ellenfelet kapott, de igyekezett helyt állni. Sajnos az ellenfél pontosabban adta elő a választott katáját, és Gergely várta, hogy vigaszágra kerül-e. Ellenfele később már nem teljesített ilyen jól, de sikerült vigaszágon még egyszer megpróbálni feljebb kerülni. Második katáján is látszott, hogy jó felé haladunk, de sajnos apró hibát vétett, és így "csak" 1 bíró látta őt jobbnak, tehát ellenfele került följebb. Debreczeni Gergely 9-16. helyen végzett végül.



Azt kértem a versenyzőktől, hogy élvezzék, hogy itt lehetnek, és próbálják a legjobb tudásukat elővenni, hogy méltó ellenfelek legyenek. Látva a teljesítményüket, nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, és folytatjuk a munkát, hogy még jobbak legyünk a következő szezonra! Összességében dobogós helyet nem sikerült szereznünk, mégis a gyerekek, és én is nagyon jól éreztük magunkat a versenyen. A szervezés remek volt, a versenyzők kiválóak, és látjuk, hogy kellő felkészülés után, ott lehetünk a legjobbak között Magyarországon!






Bruszt Mária

elnök
KAKUSEI SE


2017. május 22., hétfő

Mindenki lehet boldog...

Kedves Szülők!

A következő videót a femina.hu weboldal osztotta meg a facebook oldalán, de tudjátok, ha arra érdemes, nálunk is megjelenik.

Több ízben utaltam már rá, hogy karatéra általában jól tanul gyerekek járnak, mert a rendes napi beosztásuk közé valahogy be kell férnie a karate edzéseknek is, és Ti szülők ezt akkor tudjátok támogatni, ha a tanulás úgy egyébként rendben van.

Mivel ezt az utat én is végigjártam, ezt maximálisan támogatom.

Tudnotok kell azonban, hogy egyik gyerekemtől sem vártam el, hogy kitűnő tanuló legyen, persze ettől még simán volt olyan év. 😁És természetesen nagyon-nagyon büszke vagyok a gyerekemre a férjemmel együtt. De miért is nem támasztottam kitűnő bizonyítványt elérendő célnak? Mert nekem sem volt az összes tantárgy a kedvencem. A mai napig van olyan tudás, amit abszolút nem használok, és sosem szerettem. Ahány ember. annyi beállítottság. Viszont aki ismer, az tudja, hogy folyamatosan képzem magam olyan területen, amik érdekelnek. Változó a terület. Így kötöttem már rugdalózót, de készítettem számítógépes programot is. És mivel nekem sem minden terület fekszik, miért is vártam volna el a gyerekeimtől?

Ma többször hallom a következő kifejezést a gyerekektől: "De anya/apa ezt várja!", azaz mikor megkérdezem, hogy de jó, akkor Te jó tanuló vagy, akkor szomorúan mondják, hogy 1 db 4-es nem lehet a bizonyítványba, ki kell javítani. Nos, csak az a kérdésem, hogy minden áldott nap 5-öst adnál magadnak? Minden területen?

És nem várva a választ.... kérem nézzétek végig, és gondoljatok rá, mikor gyerekek voltatok, mire volt szükségetek?


2017. május 21., vasárnap

BALATON BUDO KUPA - Fonyód

BALATON BUDO KUPA - Fonyód

A tavaszi versenyidőszak utolsó állomásához jutottunk a csapat nagyobbik részével. 5 kis sportoló vett részt a Balaton Budo Kupán Fonyódon. A remek kis versenyen nagyon jól éreztük magunkat! És köszönjük a meghívást! 



Eredményeink:
  • Debreczeni Gergely - kata arany, kumite (nem indult)
  • Mohai Dominik - kata ezüst, kumite arany
  • Rostás Szófia - kata ezüst, kumite bronz,
  • Rostás Márk - kata ezüst, kumite (nem indult)
  • Vörös Kristóf - kata bronz, kumite (nem indult)

Mindenkinek nagyon-nagyon gratulálok, és örömmel töltött el, hogy láttam az elmúlt időszak befektetett munkájának eredményét. Mind kiállásban, mind technikailag.

HAJRÁ KAKUSEI!!!! 








Részletes beszámoló:

A verseny Fonyódon a Sportcsarnokban került megrendezésre. 3 shiain folyamatosan mentek a mérkőzések. Közel 200 fős versenyző tette próbára magát. Szokás szerint az alacsonyabb korosztálytól haladtunk felfelé. A versenyszámok megkezdése előtt para-karatés tartott bemutatót, és csak utána indult el korosztályonként a verseny.

Mi Rostás Márkkal kezdtünk, aki nagycsoportos óvódás, de már ismeri a Geki sai I. katát. A jól begyakorlott versenyszám versenykörülmények között kissé bizonytalanná vált, hiszen még nagyon fiatalok a versenyzők. Márk szépen bejutott a döntőbe, de ellenfelét hozták ki a bírók győztesnek, így II. helyezett lett.

Következő versenyzőnk Rostás Szofi volt, Márk testvére, aki katában és kumitében is próbált helytállni. Katája az elmúlt félév munkáját hűen tükrözte. Ilyen jól még nem láttam teljesíteni. Sajnos csak a III. hely sikerült, mert kiváló ellenfelei, magasabb övfokozatúak is, legyőzték. Mégis igazán büszke vagyok a teljesítményére!
Igazából bírói kommunikációs félreértések miatt a kumite versenyszám előbb volt, mint a kata. Szofi határozottan jutott a döntőbe. Ellenfele kicsit rutinosabb lévén legyőzte, de nagyon jól teljesített kumite versenyszámban is Szofi, és érdemelte ki a II. helyet.

Vörös Kristóf kata versenyszámban volt érdekelt. A várakozás nem jó hatással volt rá. Mire sorra került, kicsit szétizgulva a versenyt, apró hibát követett el, ami "csak" a III. helyre volt elegendő. 

Mohai Dominik már a 10 évesek között próbált bizonyítani. Remekül indított, és végrehajtott katájában picit elvesztette az egyensúlyát, de bírái ezt érzékelték, így II. helyen végzett. 
Ez után következett a kumite. Első meccsét 6:0 arányban, magabiztosan hozta. A döntőben egy igen határozott versenyzővel került szembe, de betartva az utasításokat, sikerült megszerezni a fölényt már az első 20 másodpercben, amit őriztünk, hiszen a megszerzett vezetést taktikailag sokkal könyebb megőrizni, mint egy vesztes helyzetet korrigálni. A jó kis mérkőzés után Dominik álhatott fel a dobogÓ legfelső fokára és szerezte meg az I. helyért járó aranyérmet.

Ebéd utánra maradt a 12-13 évesek csoportjában versenyző Debreczeni Gergely. Az egyfordulós kata versenyszámot 2:1 arányban nyerte meg a Seizan kata bemutatásával, és szerezte meg az I. helyet.

Hihetetlenül jó kis versenyen vettünk részt. Kiváló eredményeket értek el versenyzőink! Így a szezont jókedvűen, és bizakodva zárjuk!

HAJRÁ KAKUSEI!

2017. május 15., hétfő

Kiscsillagok tornája- Monomer kupa (versenyeredmények)

Kiscsillagok tornája- Monomer kupa

2017. május 13-án Budapesten jártunk a Csillagok tornája- Monomer kupán, ahol 11 versenyzőből végül 10 versenyzővel tudtunk indulni. Sajnos Zoltán Roland betegség miatt nem tudott velünk lenni, de a kupán szép eredmények születtek.





-----Eredményeink-----


-Badics Bence:
Kata: II. helyezett
 Kumite: II. helyezett

-Bender Ádám:
Kata: II. helyezett
Kumite: III. helyezett

-Bene Katalin:
Kata: I. helyezett

-Kovács Balázs:
Shiko dachi kihon: II. helyezett
Szivacs kumite: III. helyezett

-Mohai Dominik:
Kata: I. helyezett
Kumite: III. helyezett

-Tóth Antal:
Kumite: III. helyezett

-Surányi Ákos:
Kata: III. helyezett
Kumite: I. helyezett

-Újvárosi Marcell:
Shiko dachi kihon: III. helyezett
Szivacs kumite: III. helyezett

-Rostás Szofi:
Kata: I. helyezett
Kumite: III. helyezett

-Rostás Márk:
Kata: III. helyezett

2017. május 10., szerda

OVI-karate: Bejárós Tábor vizsgázási lehetőséggel (2017 május)


Tisztelt Szülők!

A KAKUSEI Sportegyesület 2017 májusában szervezi meg ismét az óvodásoknak a szokásos bejárós edzőtáborát, mely táborban vizsgázási lehetőséget is adunk a kicsiknek. Ezek a táborok mindig a megszokott ovis ballagásokkal hasonló időben zajlanak, megmutatva, hogy a gyerekek mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban. A karatéban a fejlődést övfokozatok formájában fejezzük ki, melyet a tábor utolsó napján vizsga keretében határozunk meg. Kérünk Benneteket, a kicsik kitartó, egész éves munkáját koronázzátok meg ezzel a vizsgázási lehetőséggel.
Várjuk jelentkezéseiteket 2015.05.26-ig!
Jelentkezés módja
  • jelentkezés a saját edzőnél, senseinél, sempainál

Köszönettel a tábor vezetői:

Bruszt Mária          Szabó Sándorné        Vizi Péter

Részvételi díj:
·        3.600 Ft/fő, mely tartalmazza az övvizsga díjat is (1.100 Ft értékben)
Helyszín:

Programok:
·        Szombat 10.00-11.00 edzés 
·        Szombat 16.00-17.00 edzés 
·        Vasárnap 10.00-11.00 övvizsga 
A programokra kérjük, időben érkezzetek! (A késők nem vizsgázhatnak.)

Övvizsga feltételek:
·        új vizsgázóknak 1 db igazolványkép, a fénykép hátuljára kérjük ráírni a vizsgázó nevét
·        tiszta, fehér karate ruha, megfelelő övfokozat jelzésével + KAKUSEI jelvény (akinek nincs ruhája, sajnos nem tudjuk levizsgáztatni!)
·        akinek van tartozása, rendezze (Hátralékkal rendelkező karatéka automatikusan kizárja magát a vizsgázási lehetőség alól.)
 
Várunk Mindenkit Sok Szeretettel!
-------------------------------------------------------------------------------------------
Övvizsga: nyilvános, szülők  részt vehetnek rajta.  A lehetőségeink korlátozottak, így  kérjük vegyétek ezt figyelembe. 
Kérjük azonban azokat a szülőket, akiknek kisgyermekük (esetenként még csecsemőjük) van, erre az 1-2 órára hagyják nagyszülőknél, ismerősnél kisebb  gyermeküket, akik akaratukon kívül  zavarnák a gyerekek övvizsgáját. Idősebb nagyszülőnek sem tudunk megfelelő ülőhelyet biztosítani, javasoljuk a csoportban megosztott fényképek megmutatását a nagyiknak.
                 -------------------------------------------------------------------------------------------
Kérdések:
Milyen előnye származik abból, hogy eljön az edzőtáborba?
Szeretnénk a szülőkkel együttműködve egy egészségesebb generációt kinevelni, aki mentálisan és fizikálisan is felkészült a későbbi megmérettetésekre. Ennek egyik módja, hogy karatéra jár, mely speciálisan járul hozzá e törekvésekhez. Az edzőtáborban és annak legvégén is kijelenthető, hogy egy sokkal edzettebb, karate tudásban is fejlettebb személy távozik a dojoból. Az övvizsgák elismerik a gyermek  eddig elvégzett munkáját oklevéllel és övvizsga-fokozattal, melyre minden szülő és karatéka büszke lehet. Hasznos időtöltése a szabadidőnek a rendszeres karate edzés, melyet egy-egy ilyen tábor még mélyebben belevés a résztvevőibe.
Mi történik, ha nem tud részt venni a táborban a gyerek?
Elveszít egy vizsgázási lehetőséget. Kevésbé tudjuk elérni, hogy komolyan vegye a testmozgás, a karate fontosságát. 
Akkor már nem is járhat edzésre, ha most nem jön táborba?
Edzésre mindenki járhat. Ha megszerez egy övfokozatot, azzal elismerjük a munkáját, ezért a sorban a megfelelő helyre állhat rangja szerint.
Nyári napközis táborban nem vizsgázhat?
A Napközis táborban "csak" pótvizsgázási lehetőség van, kifejezetten azok részére, akik ezt a tábort nem tudják valami miatt látogatni, de egész évben rendszeresen részt vettek a szokásos OVI-karate edzéseken.

2017. május 9., kedd

A gyerekek látják...

A minap osztotta meg az egyik sensei az oldalán, hogy elgondolkodjunk, mikor hogyan viselkedünk. És ha már megtesszük, avagy nem, milyen hatással van a gyerekeinkre.

Nézzétek meg a videót, mely képi eszközökkel mutatja meg, hogy nekünk szülőknek milyen nagy a felelősségünk.

MERT A GYEREKEK LÁTJÁK.... és bizony lemásolják a viselkedési mintákat.

A videó 2013-as, most 2017-et írunk, és a probléma örök. Mit szeretnénk megmutatni a gyerekeinknek, és mit szeretnénk tanítani.

Viselkedésmintáinkat már gyerekkorban a családunktól, környezetünktől tanuljuk el, melyek berögzülnek és adott helyzetben mintegy gombnyomásra előjönnek. Ezt nem irányíthatjuk addig, ameddig nem fókuszálunk magunkra, és tudatosan ezen nem kezdünk el dolgozni... feltéve hogy van vele munka. (Mert mondjuk virágcsokrot vinni anyák napján nem feltétlenül rossz minta. 😀)

A düh levezetésére sokan nagyon egyszerű módot választanak: gondolkodás nélkül ráripakodnak a másikra, nem törődve azzal, hogy a környezetében vajon ott van-e a gyereke, illetve akire ráripakodik, vajon tehet-e róla, hogy ő ideges lett. Könnyebb dühösnek lenni, mint megtalálni a frusztráció okát.

A legtöbb ember észre sem veszi, mikor viselkedik úgy, hogy az már ciki a gyerekének, feleségének, főnökének, stb. Egy-egy rossz beidegződésen nagyon kevesen hajlandóak változtatni, mert nagyon kevesen vannak azok, akik beismerik, hogy van egy rossz szokásuk, pl. dühükben ezt vagy azt csinálnak.

Kérem, nézzétek végig a videót, és tanuljatok belőle... a gyerekek ugyanis látják, követik, és lemásolják...


2017. május 7., vasárnap

Országos Bajnokságok - április, május

Mint azt tudjátok, 2 országos bajnokság is lezajlott az elmúlt időszakban. Az egyiket mi szerveztük, a másikon vendégek voltunk.

Nehéz érzelemmentesen fogalmazni, de egyik fő szempont utánpótlásklubnál, hogy felfedezzük a tehetségeket, DE egyúttal meg is szerettessük a TESTMOZGÁST, a KARATÉT.

Nem tudjuk garantálni a befizetett nevezési díj fejében, de a havi hozzájárulás fejében sem azt, hogy gyermekedet, vagy ha Te állsz be, Téged soha nem fog érni negatív hatás, esetleg kudarc. Ezzel jár együtt az Élet, és nálunk a dojoban MINDEN megtörténik, ami az Életben. Így egy-egy sikert meg kell ünnepelni, néha "csak" azt, hogy azt mondja a sensei, "szépen fejlődsz", néha tanulni kell a megélt tapasztalatból, mert az is csak egy lecke. Mi döntünk arról, mit hogyan kezelünk. Nem írok erről ebben a bejegyzésben. Az érzelmek egy egészen más terület, és külön cikk megírására sarkallt.


KAKUSEI Országos Bajnokság


Egyesületünk egy jó hangulatú, de kisebb létszámú, ráhangoló, barátságos bajnokságot rendezett Tökölön. Nagyon szépen köszönjük a Tököli Polgármesteri Hivatalnak, hogy évek óta támogatják az egyesületet, hogy a KAKUSEI Országos Bajnokságot megrendezzük. Köszönjük a Tököli Polgárőröknek, és Rendőröknek, hogy a rend fenntartásával támogatnak bennünket. Nélkülük, nem tudnánk Tökölön versenyt szervezni.

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület fényképe.

Eredményeink Tökölön:
  • Arany:
    • Andris Márk - kata
    • Bodnár Géza - kihon
    • Czerny Péter - kata
    • Debreczeni Gergely - kata
    • Fodor Zétény - kata
    • Fodor Zétény - kata
    • Karhuz Marcell - kihon, szivacs kumite
    • Kubuk Bence - kihon
    • Machibya-Kovács Joachim - kata
    • Mohai Dominik - kumite
    • Pásztor Dóra - kihon
    • Polgár János - kumite
    • Tálas Virág - szivacs kumite
    • Varga Dániel - kumite
    • Zoltán Roland - kihon
  • Ezüst:
    • Belányi Zsombor - kihon
    • Bender Ádám - kata, kumite
    • Gábor Levente - kihon, szivacs kumite
    • Pásztor Szabolcs - kihon
    • Polgár János - kata
    • Tálas Máté - szivacs kumite
    • Tálas Virág - kihon
  • Bronz:
    • Badics Bence - kata, kumite
    • Belányi Zsombor - szivacs kumite
    • Bodnár Dávid - kihon
    • Bodnár Géza - szivacs kumite
    • Bognár Máté - kata
    • Czerny Péter - kumite
    • Czomba Balázs - kata, kumite
    • Fodor Zétény - kumite
    • Illés Péter - kata, kumite
    • Kubuk Bence - szivacs kumite
    • Machibya-Kovács Joachim - kumite
    • Mohai Dominik - kata
    • Rostás Márk - kata
    • Rostás Szófia - kata, kumite
    • Tálas Máté - kihon
    • Tóth Antal - kata, kumite
    • Varga Dániel - kata
    • Zoltán Roland - kumite

Köszönjük az önkénteseinknek az ismételt kiváló munkát! 💓


FUDOKAN Országos Bajnokság

Másik kihívás most, anyák napja előtt ért bennünket, Százhalombattára mentünk a Fudokan OB-ra. A bajnokság szépen felfejlődött, az 500 fős verseny nagyon jó hangulatban zajlott. Egyedüli goju-ryus csapatként próbáltunk érvényesülni a shotokan versenyen. Nem panaszkodhatunk, úgy hiszem. 20 feletti csapat versengett egymással, úgyhogy nem volt könnyű fennmaradni a dobogón, de azért mindent megtettünk(!) Sajnos előrébb rakták a felnőtteket, így a kicsiknek többet kellett várniuk. Ez nem mindenkire hatott jól, de azért összességében megbirkóztunk a feladattal. 😄 Egyesületünkből 14 versenyző bizonyította rátermettségét ezen a jó kis viadalon 4 arany, 1 ezüst és 9 bronzéremmel.

Néhány hangulatkép:

Illés László fényképe. Illés László fényképe.  
 
 

Eredményeink Százhalombattán:
  • Arany:
    • Andris Márk - kata
    • Bender Ádám - kumite
    • Illés Péter - kumite
    • Varga Dániel - kumite
  • Ezüst:
    • Vörös Kristóf - kata
  • Bronz:
    • Badics Bence - kata, kumite
    • Gábor Levente - szivacs kumite
    • Holdingerné Dulai Andrea - kumite
    • Illés Péter - kata
    • Machibya-Kovács Joachim - kumite
    • Rostás Márk - kata
    • Rostás Szófia - kata, kumite
    • Surányi Ákos - kumite


MINDEN VERSENYZŐNEK GRATULÁLUNK A SZÉP EREDMÉNYEKHEZ!

És köszönjük a szülőknek a támogatást, hogy segítik a kis versenyzők felkészülését, részvételét!