Megérkezésünk zökkenőmentes volt. Elfoglaltuk a szállásunkat. Meglepetésemre az UTE utánpótlás klubjával a Kono karatéval kerültünk egy helyre. Azon gondolkodtam, hogy ha már így alakult, velük is kellene közös edzést csinálni. (Addigra már lebeszéltem a másik goju-s egyesülettel, és a BalatonBudo vezetőjével a közös edzéseket - meglepetésként)
Sajnos a termet nem tudtuk leegyeztetni, mert a másik csapat a parton volt (elérhetőség ilyenkor eléggé korlátolt), így az első edzés az iskola háta mögött az árnyékban esett meg. Remekül dolgoztak a gyerekek, bár 1-2 fő "bejátszotta" hogy rosszul van. Egyiket sem kellett komolyan venni, Hála Istennek. Az edzés végén a Kono Karate vezetője odajött és lebeszéltük a másnapi közös edzést is.
Aztán szépen annak rendje-módja szerint folytak a tábori feladatok, ahogy azt már megszokhattuk. Végül a kedd délutáni edzést egyeztettük össze János shihannal és Gábor sensei-jel. A tornateremben 170 karatéka volt (!) Nagyon jól éreztük magunkat. Bár eredetileg goju kihon és dojo kumite volt lebeszélve János shihannal, Gáborék inkább WKF kumitére "hajaztak", így mert MINDENKI karatézik, nagyon gyorsan megegyeztünk egy kisebb változtatásban, és jutott hely, és idő a tradicionális goju technikáknak, a játékos WKF kumite bevezetésének, és a komoly kumie technikák gyakorlásának is. Tényleg felejthetetlen élményt nyújtottunk egymásnak, én úgy érzem. Látni, érezni, ahogy egy dojo vezető nézi, és gyakorol, számára kevésbé ismert kihont... ez az alázat a szakmája, a hobbija iránt példaértékű és tiszteletre méltó. Köszönjük az élményt: Szabó János, Zima István, Szabó Tünde, Horváth Gábor, Kopper Péter, Módos Viktória, Bagi Éva
Csütörtökön a pihenő napon játékok egész hadával készültünk, és igen jól szórakoztunk mi szervezők, de úgy láttam a résztvevők is. Zászlófogó épp kiválasztott verziója nagyon-nagyon élvezetes volt, ahogy rájöttek a játék lényegére a különböző csapatok.
Természetesen a Balaton partot sem hagytuk ki, ismét mindenki vizibiciklire szállt, és nagyokat játszott.
Szombatra másik meglepetésvendégünk is megérkezett a Balaton partjáról, és szintén egy jó kis WKF kumite edzést tartott. A technikákat élveztük, a létrázás ismét értelmet kapott, és élveztük, hogy a lábunk alatt újra tatami van. Somogyi Péter sensei szerényen nem sokat mesélt a shito-ryuról, de egy-két fontosabb információ elhangzott az edzésen. Odaadóan figyelt kicsire, nagyra egyaránt, és azt hiszem ismét jól elfáradtunk az edzés végére. Köszönjük szépen! 💓
Szombat estére már minden szoba lázban égett, mert jöttek az esti előadások, ahol most eszünk ágában nem volt zsűrizni, egyszerűen csak élveztük a közös játékot. Nem úszta meg szinte egyik sensei sem, és igazán jókat nevettünk a Holle anyó és a Vissza a jövőbe, Star Wars, Tini nindzsa teknőcök, stb. különböző kombinációin.
Sajnos azonban elérkezett a vasárnap, és délután már indultunk is haza....
Milyen egyéb tapasztalataink vannak?
Kérünk Benneteket, szülőket, bízzatok a gyerekeitekben. Sok mindenre képesek, akár az önállóságra is. Néha adjatok nekik teret, ahol önállóan dönthetnek, és feladatot, amit önállóan kell elvégezni. Képesek rá (!) Akinek nehezebben megy valami, majd megtanulja. Inkább most, mint felnőtt korában.
A felnőttek például kaptak extra feladatot, és Tábori Naplót írtak. Nem volt kötelező leadni, de nagy élmény volt olvasni attól, aki leadta. Először is nagyon örülünk, ha egy felnőtt is ki tud kapcsolódni egy ilyen helyen, és jól érzi magát, másodszor megfogalmazódott a fenti gondolat másban is. És csak egy mondat: "úgy látszik, meg kell tanulni veszíteni". Ez akkor fogalmazódott meg, mikor a nagyon aranyos gyerekek a győzelemért harcoltak a zászló csatában. De tényleg nagyon élveztük, mert azért a végére mindenki elfogadta a végeredményt, de a küzdeni akarás, a harci szellem áthatotta a játékot, és ez nagyon pozitív, mert senki, de senki nem a másik kárára akart győzni, egyszerűen csak jobb akart lenni. Szóval jó kis csapat jött össze itt a Balaton partján. 😊
Másik fontos tanulság, hogy a telefonok bizony zavaró körülmények minden szempontból. Így azok elkobzása a lehető legjobb döntés volt. Utána ugyanis lenyugodtak a gyerekek. Nem telefonálgattak, hanem felhőtlenül táboroztak. Csabi sensei mikor hétvégén megérkezett elmesélte a táborozóknak, hogy ő mikor Kanadában volt, és dolgozott egy táborban, ott az első naptól leadták a gyerekek a telefont, és kérésre sem beszélhettek a szülőkkel. Hétvégén 5 percet kaptak erre, és többségük 2-3 hétig volt az ottani táborban, mégsem történt tragédia, hogy nem tudott telefonálgatni. Egyébként a cél ott is ugyanez volt, hogy a gyerekek megéljék a táborban történteket, és ne a telefonjaikon lógjanak.
Szóval JÓ VOLT, és jövőre ismét megszervezzük a tábort, hiszen mindig sikerül egy-egy újabb technikát, vagy megismerkedni egy újabb katával, magasabb övfokozatnak pedig elmélyíteni a meglévő tudást!
