2018. augusztus 5., vasárnap

Weboldalunk elköltözött

Kedves követőink, barátaink, ismerőseink!


Weboldalunk 2018.08.01-től a

www.kakuseise.com weboldalon érhető el.

Olvassatok bennünket a jövőben is!

Köszönjük! 💓

2018. július 20., péntek

KAKUSEI Szabadulós Szoba

Írta: Fekete Zsolt

Eltelt az idei napközis tábor, és mint mindig idén is számos élmény játékkal készültünk a kicsiknek.


Az egyik ilyen a gyerekek számára készült szabadulós szoba társasjáték. A játékban egy őrült tudós azt tervezi, hogy egy hatalmas rakéta segítségével elpusztítja a holdat, de a játékosok kapnak egy esélyt, hogy leállítsák a szerkezetet, ha végigcsinálják a nekik szánt logikai fejtörőket és megtalálják a 3 jelszót.

A sikerhez logikus gondolkodásra, kreativitásra és csapatmunkára is szükség van. 2 csapat vitte végig a játékot, és amíg az egyikben a nagyobb gyerekek voltak, nem sikerült megtalálniuk az összhangot, egymás kezéből vették ki a feladatokat addig a kicsik megosztották egymás között a munkát és néhány másodperccel gyorsabban végeztek és mentették meg a világot! J

Egy kis ízelítő a játékból:

2018. július 17., kedd

Napközis Tábor a Tököli Parkerdőben

2018 július eleje is a karate jegyében telt el. Hétfőn érkeztek a táborlakók, akik közül az új táborozók még picit megszeppenve lépegettek be a kapun egy-egy könnycseppet elmorzsolva.

Ha az egész hetet vizsgáljuk, nagyon-nagyon jól sikerült. Ha egy-egy napot, akkor sem sírhatunk. 😀

Három csoportban dolgoztunk:

  • óvodások
  • teljesen kezdők (ide kerültek azok a gyerekek, akiket már szeptembertől az új iskolás csoportba várjuk)
  • illetve rutinos karatékák
Tábori interjú Danival és Zsomborral

Csoportoknak kitűzött célok kisebb-nagyobb sikerrel megvalósultak. Minden tábor ad valami tanulságot számunkra is. Nem csak a gyerekek profitálnak, mi is sok-sok tapasztalatot gyűjtünk a tanítás által.

Egy-egy táborban való részvétel mindig izgalmas és hasznos. Nem csak karate béli tudásunk fejlődik, hanem a szocializáció is jobban beindul.  /"...azt a folyamatot jelenti, ahogy az egyén egy társadalom, egy kultúra tagjává válik. A szocializáció folyamatában az egyén elsajátítja a viselkedés szabályait, azokat az értékeket, képességeket és ismereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy a társadalom tagjaként működjenek...." (Hewstone és Stroebe, 2007)/ Ugyanis a gyerekek egész nap egy csoport tagjaként el kell, hogy elfogadják a tábori rendet, időbeosztását, stb. Mindig érdeklődve figyeljük, kik jönnek, milyen feladatot állítanak elénk. Ki, kivel barátkozik össze, kinél tapasztalunk valamiféle ugrást a karate gyakorlása közben, úgynevezett "aha élményt". És higgyétek el, mindig van!
Igyekeztünk újdonságokat, és már ismerős dolgokat is gyakorolni.

A "tábori kört" idén sem hagytuk ki, és a bevállalós gyerekek kipróbálhatták a nagyobb kört. Szépen haladtunk a héten, és igazán büszkék lehetünk az iskolába készülőkre, ugyanis igazi kihívásként egy formagyakorlatot vettünk teljesen végig.



Idén is kihívást jelentett egy-egy étel elfogyasztása, de feltett szándékunk, hogy legalább tábori körülmények között tapasztalják, ízleljék meg azokat az ételeket, amiket eddig nem ettek meg. Legnagyobb megdöbbenés a 2018-as Nyári Táborban a túrós tészta ízének a hiánya. 😯 De mindenki megkóstolta... viszont sokan egyáltalán nem ismerték a gyerekeknek egy része, így meg sem ették. Viszont a szülőknek köszönhetően tényleg sok gyümölcs volt, és ették is a gyerekek, amit öröm volt nézni.

reggeli, nyamiii

Másik nagy "haszna" egy-egy tábor szervezésének, hogy lássuk, ki hogyan viselkedik terhelés hatására, van-e benne kitartás a nem otthoni körülmények ellenére, egyáltalán hogyan tud alkalmazkodni. Ezek fontos információk nekünk, hiszen extra terhelések jönnek egy-egy versenyre, vagy övvizsgára való felkészülésnél, vagy övvizsgával egybekötött szeminárium részvételével.

Ezért fontos látnunk, hogy csak "részt vesz", teljes valójában meg is éli a vele történteket az illető. És ha valami negatívum éri, sikerül-e ezen átlépni, vagy tisztában van-e azzal, hogy kérhet tőlünk segítséget. És ne hagyjuk ki, mi is provokálunk néha, mert a karatékák fejlesztése a cél, nem pedig a közömbösség pocsolyájában való dagonyázás, azaz a komfort zónán belül maradás.

Természetesen sok játék volt, hiszen gyerekekkel foglalkoztunk, akiknek lételeme a játék. Ezúttal a senpaiok kapták feladatnak a sportjátékok levezetését, mert nekik ugyanúgy szükséges a fejlődés, és előre lépés.



Természetesen nagy-nagy köszönet a Tököli Önkormányzatnak, hogy segítette munkánkat, és a tábort a részünkre biztosította erre az egy hétre!

Most egy hét szünet vár ránk, majd kezdődik a Karate Warriors Program. és augusztus második felében pedig jön az Alapozó Edzőtábor!
Mindenkinek jó és tartalmas pihenést kívánunk!

2018. június 25., hétfő

2018.06.17 - KAKUSEI Nyári Tábor a Balatonnál

Egyesületünk szokásos nyári táborát ismét a balatonszemesi Sport Üdülőben szervezte le. AZ időjárás kegyes volt hozzánk, az apró záporokon kívül semmi nem zavarta meg, hogy táborozzunk. Használtuk az üdülő medencéjét, voltunk lent a Balaton partján és rengeteget edzettünk. Sikerült ismét együtt edzeni egy másik goju-ryus klubbal, a Gankaku SE-vel.

Igazán jól sikerült ez a pár nap.

Miután sikerült megint egy szaftos kis programot összeállítani, így nem maradt más, mint a címszavakban való felsorolás:

  • futás
  • edzés+edzés és edzés
  • medence, Balaton = fürdőzés
  • játék, szabadidő
  • törvényhozás
  • fagyizás
  • TV szereplés
  • videoblog készítés
  • stb.

Igen, nagyon-nagyon jó volt ismét! 😁💓


és sok-sok fotó a zárt csoportunkban :)


Az első nap videóban bemutatva:




Balatoni Nyár című műsor felvétele:


Egyesületünk weboldala elköltözött a www.kakuseise.com oldalra.

2018. június 12., kedd

2018.06.10 - Övvizsga a KAKUSEI Karate Iskolában

Alig telt el egy kis idő, máris elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amit oly sokan vártak. 2018.06.10, vasárnap délelőtt az övvizsga időpontja.

Gila Pali shihan ezúttal a vizsgáztatást egyesületünk vezetőjére bízta, meghagyva, hogy szigorúan követelje meg az övvizsga anyagát, amíg ő külföldön tartózkodik.

Minden vizsgát erőnléti vizsga előzi meg, ahol kiszűrjük azokat a karatékákat, akik fizikailag alkalmatlanok az övvizsga szint bemutatására. Így már a héten ezt mindenki bebizonyíthatta, hogy fizikailag tudja hozni a minőséget. Így vasárnap a technikai rész bemutatására került sor.

Fokozatosan haladtunk a 10 kyutól egészen az 1 kyuig az övvizsgaanyagnak megfelelően. A karatékák kitettek magukért, nagyon-nagyon büszkék vagyunk a teljesítményükre.




2018. május 28., hétfő

2018.05.26-2018.05.27 - KARATE minden mennyiségben II. (Seiwakai szeminárium)

Nos, az egyesület senior karatékái közül, pár fő ellátogatott Budapestre a Gila Pál shihan szervezésében tartott Seiwakai Szemináriumra, vendég Gurmit Singh shihan volt Londonból.


Tartalmas hétvége volt a már megszokott menetrend szerint. A vendégek között szlovák és lengyel klubok is képviseltették magukat a magyar klubok mellett.

A két shihan között fennálló tisztelet jegyében folyt az oktatás. Gurmit shihan kiemelt egy-két tudnivalót a goju-ryuval kapcsolatban, számtalan tanácsot kaptunk, hogyan és miként gyakoroljunk. A karate hármassága is átszőtte a szeminárium minden pillanatát, gyakoroltunk kihont, katát és kumitét. Fontos, hogy a tanultakat át tudjukültetni a gyakorlatba, és alkalmazzuk a küzdelmek során. Gurmit shihan hihetetlen türelemmel és odaadással magyarázott el mindent.

Köszönjük a lehetőséget, hogy tanulhattunk tőle!

Az alapok, melyek számítanak, és hogy megértsük a stílusunkban rejlő lehetőségeket. Minden tanítvány vitt haza magával valamit, és ez minden egyes szemináriumon így is van.

Tanítványom, barátom és edzőtársam Holdinger Szabolcs sikeres danvizsgát tett, melyhez ezúton is gratulálok. Szasza kitartó munkájával ezt ki- és megérdemelte. Nagyon büszke vagyok rá. Köszönöm a kezdeti lépéseit Csabi senseinek, hiszen ő kezdte el a munkát Szaszával.

És miért barát egy tanítvány? Mert a karate összekovácsolja a gyakorlóit egy olyan családdá, melyben biztonságban érzi magát, ahol tudja mire számíthat, ahol olyan erkölcsi értékek vannak, ahová jó tartozni.
Szóval igazi öröm, és boldogság látni, mikor a sensei tanítványai sikeresek, és ezt mi közösen értük el!

Köszönöm Nektek ezt az élményt! 


Mindenkinek szívből GRATULÁLOK!

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület fényképe.

2018.05.26-2018.05.27 - KARATE minden mennyiségben I. (Ovis tábor és övvizsga)

Ez a hétvége is csodásan telt a tököli és szigetszentmiklósi karatékák életében (!) Kicsik és nagyok egyaránt karatéval foglalkoztak, és feláldozták a hétvégéjüket... de ugye ez nem igaz, mert nem áldozat, hanem öröm a részünkről, ha csapattársainkkal egy jót edzhetünk.

Óvodások:
Ovisok ezen a hétvégén egy mini edzőtábor keretében, mely átismételte az alapkövetelményeket az övvizsgájukra, tehettek tanúbizonyságot az elmúlt félévi munkájukról. A gyerekek némelyike fáradtan érkezett, némelyike alig várta, hogy újra karate ruha legyen rajta.
A helyszínt ezúttal a Tököli Általános Iskola biztosította, melyet ezúton is köszönünk. A gyerekek szombaton 2 edzésen vehettek részt, és vasárnap már övvizsga keretében mutatták meg tudásukat.
Felkészítő senpaiok Bogi senpai és Peti sanpai voltak.

A gyerekek 4 helyszínről érkeztek:

  • Tököl
    • edzések a Művelődési Központban vannak
  •  Szigetszentmiklós 
    • Szivárvány Ovi
    • Napsugár Ovi
    • Oázis Wellness Központ
32 gyerek lett vizsgára jelölve, 1 kis karatéka nem tudott megjelenni, 1 pedig vizsga közben rosszul lett, és nem tudta teljesíteni. Ettől függetlenül szépen teljesítettek a gyerekek, látszódott az odaadó tettrekészség.

Szeretnénk felhívni a szülők figyelmét, hogy azokat a karatékákat, akik 2018/2019-es tanévben elsősök lesznek, szeretettel várjuk a Karate Iskolában (klikk), ahol már heti 2 alkalommal vannak edzések.    Nyáron pedig 2018.07.23-tól jöhetnek a Karate Warriors (klikk) programba is egy kis betekintést nyerve az iskolások programjaiba. 

Néhány fénykép a teljesség igénye nélkül:
Péter Vizi fényképe. Péter Vizi fényképe.

Petra Simon fényképe. Baliné Sarkadi Nikolett fényképe.

2018. május 20., vasárnap

2018.05.19 - Balaton Budo Kupa

Az idei kupát Fonyódon rendezte meg a BalatonBudo csapata Somogyi Péter sensei vezetésével. Remek hangulatot varázsoltak erre a hétvégére a szervezők, külön köszönet ezért! 
Csapatunk nem volt óriási, szeretném, ha legközelebb nagyobb csapattal tudnánk részt venni a versenyen. 6 versenyző mérettette meg magát a KAKUSEI-ből. Kísérők Szasza senpai és Peti senpai voltak.

Jó hangulat uralkodott, mókáztak is a gyerekek. A shiain viszont mindenki odatette magát.

Sz Tamás A fényképe.


Eredményeink:
  • *Varsányi Zsombor - ezüstérem (kihon), ezüstérem (szivacs kumite)
  • *Rostás Márk - ezüstérem (kata )
  • *Rostás Szofi - ezüstérem (kata, aranyérem (kumite)
  • *Andris Márk - aranyérem (kata)
  • *Mohai Dominik - ezüstérem (kata), aranyérem (kumite)
  • *Tóth Antal - bronzérem (kumite)
3 arany, 5 ezüst, 1 bronzérem a 6 versenyző teljesítménye (!)




Mindenkinek köszönjük a részvételt, és GRATULÁLUNK!




2018. május 14., hétfő

2018.05.13-Fudokan OB

Remek kis versenyen voltunk ismét Százhalombattán. A csapat jó helyezéseket ért el, és remekül teljesítettek a gyerekek. 
Megdöbbenésemre nem osztottak mindenkinek kupát, aki első lett. A kiírásban ugyanis nem szerepelt, hogy a szivacs kumitében indulók nem kapnak. Ez meg se fordult a fejemben, hiszen a nevezési díj ugyanannyi volt a kicsiknek, mint a nagyoknak. 
A küzdelmek 5 shiain folytak, és bár nem voltunk ezúttal sem sokan, mégis volt sétálni valóm.Ettől függetlenül nagy élvezettel láttunk kobudo és csapat katákat is.

Eredményeink:
  • *Andris Márk - III. hely (kata)
  • *Benyes Bálint - III. hely (szivacs kumite)
  • *Gyurcsik József - V. hely (kumite)
  • *Illés Péter - II. hely (kata), I. hely (kumite)
  • *Mohai Dominik - III. hely (kata), II. hely (kumite)
  • *Pásztor Dóra - I. hely (szivacs kumite)
  • *Pásztor Szabolcs - II. hely (kata), I. hely (szivacs kumite)
  • *Vörös Kristóf - V. hely (kata)

Köszönjük a szervezők munkáját, illetve gratulálunk a versenyzőknek!!!




2018. május 10., csütörtök

OVI-karate: Bejárós Tábor vizsgázási lehetőséggel (2018 május)



Tisztelt Szülők!

A KAKUSEI Sportegyesület 2018 május 26-27-én szervezi meg ismét az óvodásoknak a szokásos bejárós edzőtáborát, mely táborban vizsgázási lehetőséget is adunk a kicsiknek. Ezek a táborok mindig a megszokott ovis ballagásokkal hasonló időben zajlanak, megmutatva, hogy a gyerekek mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban. A karatéban a fejlődést övfokozatok formájában fejezzük ki, melyet a tábor utolsó napján vizsga keretében határozunk meg. Kérünk Benneteket, a kicsik kitartó, egész éves munkáját koronázzátok meg ezzel a vizsgázási lehetőséggel.
Várjuk jelentkezéseiteket 2018.05.24-ig!
Jelentkezés módja
  • jelentkezés a saját edzőnél, senseinél, sempainál

Köszönettel a tábor vezetői:

Bruszt Mária          Szabó Sándorné        Vizi Péter

Részvételi díj:
·       4.150 Ft/fő, mely tartalmazza az övvizsga díjat is (1.200 Ft értékben)
Helyszín:
·  Weöres Sándor Általános Iskola tornaterme (2316 Tököl, Kisfaludy út 2., tornaterem bejárata hátulról , az uszoda mögött) --> klikk nézd meg térképen
Használd az uszoda parkolóját, és gyalog balra kerüld meg az uszodát. Ott van az iskola tornatermének a bejárata.

Programok:
·        Szombat 11.00-12.00 edzés 
·        Szombat 16.00-17.00 edzés 
·        Vasárnap 11.00-12.00 övvizsga 
A programokra kérjük, időben érkezzetek! (A késők nem vizsgázhatnak.)

Övvizsga feltételek:
·      új vizsgázóknak 1 db igazolványkép, a fénykép hátuljára kérjük ráírni a vizsgázó nevét
·     tiszta, fehér karate ruha, megfelelő övfokozat jelzésével + KAKUSEI jelvény (akinek nincs ruhája, sajnos nem tudjuk levizsgáztatni!)
·  akinekvan tartozása, rendezze (Hátralékkal rendelkező karatéka automatikusan kizárja magát a vizsgázási lehetőség alól.) 


Várunk Mindenkit Sok Szeretettel!
-------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem: a nyári napközis táborban csak pótvizsgázási lehetőség van, ott nem cél az övvizsga megtartása.

Övvizsga: nyilvános, szülők  részt vehetnek rajta.  A lehetőségeink korlátozottak, így  kérjük vegyétek ezt figyelembe. 
Kérjük azonban azokat a szülőket, akiknek kisgyermekük (esetenként még csecsemőjük) van, erre az 1-2 órára hagyják nagyszülőknél, ismerősnél kisebb  gyermeküket, akik akaratukon kívül  zavarnák a gyerekek övvizsgáját. Idősebb nagyszülőnek sem tudunk megfelelő ülőhelyet biztosítani, javasoljuk a csoportban megosztott fényképek megmutatását a nagyiknak.
                 -------------------------------------------------------------------------------------------
Kérdések:
Milyen előnye származik abból, hogy eljön az edzőtáborba?
Szeretnénk a szülőkkel együttműködve egy egészségesebb generációt kinevelni, aki mentálisan és fizikálisan is felkészült a későbbi megmérettetésekre. Ennek egyik módja, hogy karatéra jár, mely speciálisan járul hozzá e törekvésekhez. Az edzőtáborban és annak legvégén is kijelenthető, hogy egy sokkal edzettebb, karate tudásban is fejlettebb személy távozik a dojoból. Az övvizsgák elismerik a gyermek  eddig elvégzett munkáját oklevéllel és övvizsga-fokozattal, melyre minden szülő és karatéka büszke lehet. Hasznos időtöltése a szabadidőnek a rendszeres karate edzés, melyet egy-egy ilyen tábor még mélyebben belevés a résztvevőibe.
Mi történik, ha nem tud részt venni a táborban a gyerek?
Elveszít egy vizsgázási lehetőséget. Kevésbé tudjuk elérni, hogy komolyan vegye a testmozgás, a karate fontosságát. 
Akkor már nem is járhat edzésre, ha most nem jön táborba?
Edzésre mindenki járhat. Ha megszerez egy övfokozatot, azzal elismerjük a munkáját, ezért a sorban a megfelelő helyre állhat rangja szerint.
Nyári napközis táborban nem vizsgázhat?
A Napközis táborban "csak" pótvizsgázási lehetőség van, kifejezetten azok részére, akik ezt a tábort nem tudják valami miatt látogatni, de egész évben rendszeresen részt vettek a szokásos OVI-karate edzéseken.

2018. április 26., csütörtök

Napközis Sporttábor Általános Iskolásoknak (1-4. osztályig)

Kedves Érdeklődők!


2018-ban megrendezzük a KAKUSEI Napközis Sporttáborunkat.

Tesszük mindezt azért, mert igen nagy igény mutatkozik a szülők részéről, hogy egy biztonságos, megbízható, de élményekkel teli táborban lehessen gyermeke a nyári szünetben.

Táborunk 2018.07.16-2018.07.20 között kerül megrendezésre.




Várjuk:
  • kisiskolásokat (1.-4.osztályosokig)
  • aki 5.-be megy, illetve 12 év feletti, azoknak inkább a balatoni "ottalvós" tábort ajánljuk, felsősöket nem áll módunkban fogadni.

A táborban korcsoportonként foglalkozunk a gyerekekkel, és 1-2 sportfoglalkozás lesz naponta. A tábor ún. "bejárós" tábor. Reggel 8.00 és 16.00 között fogjuk őket foglalkoztatni napközis jelleggel, tehát sok játék, és szabadidős tevékenység lesz.

Napközis jellegéből adódóan 3-szori étkezés biztosított:
  • reggeli
  • ebéd
  • uzsonna

És emlékpólót is kapnak a gyerekek, és várható meglepetés program is.

Reggel 7.30-tól lehet érkezni, délután 16.30-ig kérjük a gyerekeket elvinni.

Helyszín: KAKUSEI SE (2316 Tököl, Akácos út 41.)

Tábor díja: 19.600 Ft/fő (SZÉP kártyával is fizethető)


A tábor díját készpénzben, bankkártyával, átutalással, vagy SZÉP kártyával lehet rendezni. (Bankszámla szám: 10401983-50526574-87691007)

A táborba regisztráció útján lehet jelentkezni, a lenti gomb megnyomásával.

Képtalálat a következőre: „regisztrálok”

A táborba lehet hozni játékokat, társast, stb. Egy feltétel van csak, hogy szívesen odaadod a többieknek is játszani, Ha vigyázni kell rá, vagy nagy értékű, vagy csak nagyon szereted és nem szeretnéd másnak odaadni, semmi gond, de akkor ne hozd magaddal.


Minden gyerkőcöt szeretettel várunk!


A tábor szervezői
+36-70-294-5091

2018. április 22., vasárnap

2018.04.22 - Magyar Bajnokság

Magyar Bajnokságon jártunk 2 versenyzőnkkel a mai napon.

A két versenyzőtől extra elvárásaink nem voltak, hiszen felkészülésük nem volt felhőtlen. Egyiket kéztörés, és számos betegség, másikat a tehetsége máshova is elszólította, így egyesületi szinten azt szerettük volna elérni náluk, hogy élvezzék, hogy eljöhettek egy nagyobb versenyre.

Illés Péter 8-9 évesek között, Mohai Dominik 10-11 évesek között próbált meg teljesíteni.

A versenyen megjelentek a nagy sztárok, élsportolók, akiket örömmel mutattam meg a gyerekeknek.

Kata versenyszámban mindkét versenyzőnek 5-8. helyen sikerült végeznie.

Kumite versenyszámban nem sikerült eredményt elérnünk. 

Ettől függetlenül büszke vagyok mind a két fiatalra!

Hajrá KAKUSEI! 
 

2018. április 16., hétfő

2018.04.15 - Nyílt Shito-ryu OB

Április 15 és egy újabb verseny, nem is akármilyen. 1000 fő feletti nevezéssel (!) Miután a saját versenyünk után 1 héttel szervezték, nem mindenki tudott/akart újra versenyezni. Még mindig határozottan állítom, hogy versenyezni csak versenyen tanulhat meg az ember.

Szóval nem nagy csapatunk ettől függetlenül igyekezett helyt állni a shito-ryusok között. Éles helyzetek, és jó ellenfelek jellemezték ezt a napot.

Eredményeink:
  • *Andris Márk - V. hely
  • *Gyurcsik József - kumite III. hely
  • *Illés Péter - kata III. hely, kumite II. hely
  • *Mohai Dominik - kata II. hely, kumite III. hely
  • *Újvárosi Marcell - kata III. hely, szivacs kumite II. hely


Mindenki kitett magáért! Gratulálunk!!!! 😁



  


2018. április 10., kedd

Napközis tábor ovisoknak és kisiskolásoknak (4. osztályig) 2018

Kedves Érdeklődők!


2018-bann ismét megrendezzük a népszerű KAKUSEI Nyári Napközis Táborunkat.


Ismét várjuk:
  • az ovisokat
  • kisiskolásokat (1.-4.osztályosokig - (fehér,sárga öveseket)
  • aki 5.-be megy, illetve 12 év feletti, azoknak inkább a balatoni "ottalvós" tábor való.

Lesz 2. turnus is, figyeljétek a kiírásokat, az jellegét tekintve sporttábor lesz, tehát harcművészet is és más is. :) (2018.07.16-2018.07.20)

A táborban korcsoportonként foglalkozunk a gyerekekkel, és 1-2 sportfoglalkozás lesz naponta. A tábor ún. "bejárós" tábor. Reggel 8.00 és 16.00 között fogjuk őket foglalkoztatni napközis jelleggel, tehát sok játék, és szabadidős tevékenység lesz.

Napközis jellegéből adódóan 3-szori étkezés biztosított:
  • reggeli
  • ebéd
  • uzsonna
És emlékpólót is kapnak a gyerekek, és várható meglepetés program is.

Reggel 7.30-tól lehet érkezni, délután 16.30-ig kérjük a gyerekeket elvinni.

Helyszín: Tököl Parkerdő (Úttörő köz és Ponty köz közötti üdülő)

Tábor díja: 19.600 Ft/fő (SZÉP kártyával is fizethető)


A tábor díját készpénzben, bankkártyával, átutalással, vagy SZÉP kártyával lehet rendezni. (Bankszámla szám: 10401983-50526574-87691007)

A táborba regisztráció útján lehet jelentkezni, a lenti gomb megnyomásával.

Képtalálat a következőre: „regisztrálok”

A táborba lehet hozni játékokat, társast, stb. Egy feltétel van csak, hogy szívesen odaadod a többieknek is játszani, Ha vigyázni kell rá, vagy nagy értékű, vagy csak nagyon szereted és nem szeretnéd másnak odaadni, semmi gond, de akkor ne hozd magaddal.


Minden gyerkőcöt szeretettel várunk!

A tábor szervezői
+36-70-294-5091

2018. április 9., hétfő

2018.04.07-KAKUSEI Országos Bajnokság

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület fényképe.

Egyesületünk saját szervezésű versenyén szép sikereket tudunk felmutatni. 4 shiain folytak a küzdelmek Tökölön, és egy nagyon jó hangulatú versenyt sikerült leszerveznünk.
Az egyesület működésének első éveiben határozott úgy, hogy lehetőséget teremt a gyerekeknek, és a felnőtteknek egyaránt, hogy kipróbálják a versenyzést. 

Pár gondolat: "Mit csináljak, ha másban is tehetséges?" kérdésekre
Sokan keresnek meg bennünket és kérnek visszaigazolást, hogy valóban elég eredményes-e a gyermekük, mert nem szeretnék, hogy hitegessék. Kedves Szülők, én nem dönthetek helyettetek. Van egy tendencia, ha a gyermek mindig elől végez, és jól veszi a korcsoport, az övfokozat, vagy a súlyváltásokat, ez nem is lehet kérdés. De az igen, hogy TE be mered-e vállalni, hogy tehetséget nevelsz. Mert az felelősség, az kötelezettség, az hit. Mert az ÚT tele van vérrel, verítékkel, könnyekkel. DE LEHETSÉGES!
Nem várhatod el Tőlünk, hogy helyetted döntsünk. Mi lehetőséget adunk, hogy ha döntesz, legyen a gyermeked mögött egy szakmai team, legyen lehetősége minden nap edzeni, de minden más Rajtatok áll. Ha nagypapa szülinapi zsúrja fontosabb, mint megjelenni egy gyakorló versenyen, vagy fontosabb, hogy a következő versmondó versenyre is készüljön, akkor az a fontosabb, de vállald fel ennek a következményét. Ha a karatéban versenyzésre adod a fejed, akkor itt ugyanúgy PROFI munkát kell végezni, mint más sportágban. Ne higgye azt senki, hogy heti 1-2 edzés haladó övfokozattal elegendő. A tehetség 1-2 év alatt kiég, és behozza azt a szorgalmas.
Mi támogatjuk a gyerekeket, és szülőket mindenben. Számos lehetőséget biztosítunk a haladásra, de a mértékét Ti határozzátok meg, nem mi. Mi egy ajánlatot teszünk. A sportversenyzésnél nincs mese, azt elkötelezetten, fegyelmezetten kell végigcsinálni és részt venni az ajánlott edzéseket, versenyeken. A tradicionális karate ágazat sosem ír elő kötelező fejlődést, azt mindig a karatéka határozza meg, hogy meddig jut el az ÚT-on.

Eredményeink a KAKUSEI OB-n:
  • *Andris Márk (kata-ezüst)
  • *Badics Bence (kumite-arany)
  • *Badics Kira (kihon-ezüst, szivacs-ezüst)
  • *Bender Ádám (kata-arany)
  • *Benyes Bálint (kihon-arany, szivacs-bronz)
  • *Czomba Balázs (kumite-arany) 
  • *Dobai Viktória (szivacs-bronz, kihon-ezüst)
  • *Gábor Levente (szivacs-bronz, kihon-ezüst)
  • *Gyurcsik József (kumite-bronz)
  • *Illés Péter (kumite-bronz, kata-arany)
  • *Kovács Dávid (kihon-ezüst, szivacs-arany)
  • *Kubuk Bence (szivacs-bronz, kata-ezüst)
  • *Mohai Dominik (kumite-ezüst, kata-bronz)
  • *Pásztor Szabolcs (kata-bronz)
  • *Pásztor Dóra (szivacs-bronz, kihon-ezüst)
  • *Rostás Szófia (kumite-bronz) 
  • *Schüszler Villő (kata-bronz)
  • *Surányi Ákos (kumite-ezüst, kata-ezüst) 2x! 
  • *Tompos Laura (kihon-ezüst, szivacs-bronz)
  • *Tóth Antal (kumite-bronz)
  • *Újvárosi Marcell (szivacs-arany)
  • *Varga Ákos (kihon-bronz, szivacs-bronz)
  • *Varga Dániel (kumite-ezüst)
  • *Varsányi Zsombor (kihon-ezüst, szivacs-bronz)

Nagyon szépen köszönjük, és hálásak vagyunk az önkénteseink önzetlen segítségéért! Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nélkületek nem sikerülhetne évről évre ilyen jó szervezésű versenyeket rendezni! 💓💓💓

A többi csapatnak nagy-nagy gratuláció az elért eredményekhez!

Reméljük Mindenki jól érezte magát! --> Jövőre találkozunk! 

Fényképeket facebook oldalunkon találod! (klikk)

2018. március 12., hétfő

Óbuda-Aquincum Kupa


2018.03.11-én Óbudára ment a KAKUSEI SE csapata. Szép napnak ígérkezett, végre a nap is előbújt a felhők mögül. Ideális volt, hogy jól érezzük magunkat.

Hipp-hopp átmentünk a városon. Sehol semmi dugó, tényleg minden ideális állapotot mutatott. Rövid bemelegítés után, melyet a zöld öves Tóth Anti vezényelt egyből elkezdődött a verseny. 3 tatamin zajlottak a küzdelmek. Szokás szerint vagy nem volt dolgom, vagy egyszerre a 3 shiain. 😀

Andrea Benyes-Szöllősy fényképe.A megszokott szerint korosztályonként mentünk felfelé. Benyes Bálint hozta jó formáját, ahogy azt megszokhattuk, és bezsebelt mindjárt egy ezüst érmet kihon versenyszámban, majd a szivacs kumitében egy harmadik helyet. Varga Ákos élete első versenyén pedig szintén egy II. helyezéssel térhetett haza kihon versenyszámban. Ákos kicsit megilletődve, Bálint már versenyrutinnal a háta mögött határozottan dolgozott. Másik fiú Karhuz Marci is tatamira lépett. Marci kicsit befelé fordul minden versenyen, de látszik rajta, hogy figyel. Szépen, határozottan dolgozott, és egyértelműen ő győzött. Kihonban megszerezte az első helyet. Szivacs kumite következett. Marci nem teketóriázott. Felvette a ritmust, és mindig jó időben, gyorsan szerzett értékes pontokat. Eredménye itt is az első hely lett, nagyon szépen hozta, amit edzésen gyakoroltunk. Gratulálunk neki!


8-9 évesek következtek. Illés Péter határozott Geki sai I. katája számára csillogó aranyérmet hozott. Az elmúlt időszakban szépen fejlődött a katája, most sikerült ezt helyezésben is elérni. Gratulálunk neki. Csiki Dávid, és Újvárosi Marci most próbálta a kihon versenyszám után a kata versenyszámot először. Csiki Dávid ezüst érmet szerzett kata versenyszámban, Újvárosi Marci kicsit izgulva a harmadik helyet szerezte meg katában. Polgár János a másik shiain állt helyt. 2 nyertes kör után végül a II. helyet szerezte meg kata versenyszámban. Rá is vonatkozik, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött a katája, és öröm volt nézni, ahogy szépen teljesít a tatamin. Na ezért jó az embernek karate tanárnak lenni, ahogy látja, hogyan nőnek fel a keze alatt a tanítványok és bontakoztatják ki tudásukat.
Közvetlen utána már a szivacs kumite versenyszámok következtek. Újvárosi Marci itt már magabiztosabban dolgozott és a megérdemelt aranyérem lett az övé szivacs kumitében. Csiki Dávidnak ma nem ment olyan jól a szivacs kumite, így ezúttal III. helyezést szerezte meg.
Predák Viola fényképe.A fiúk szereplésével párhuzamosan a másik shiain Tompos Laura versenyzett. Szépen teljesítette az első fordulót kihonban. Majd a második fordulóban apró hibát vétett, így a döntőben a II. helyet szerezte meg, de teljesítménye így is nagyon jó volt, hiszen látszik, hogy mennyire összeszedetten, fegyelmezetten dolgozik versenykörülmények között. Ahogy vége volt a kihon versenyszámnak, egyből szivacs kumite következett a lányoknál is. Laura szintén odakoncentrálva dolgozott. A második meccsét ugyan elvesztette, de rutinosabb ellenfele csak 1 ponttal bizonyult jobbnak, Laura ezüst érmet szerzett szivacs kumite versenyszámban. Laura kiváló teljesítményt nyújtott ezen a versenyen (!) Gratulálunk!
A fiúk közben a WKF kumite versenyszámokkal folytatták a küzdelmeket. Polgár János sajnos az első meccsét elvesztette , valahogy nem érezte az ellenfelét, de a második meccsén remekelt. Technikái szépek voltak, határozottak, és pontokat értek. Így a III. helyet szerezte meg. Kicsit sajnálom, hogy az első meccs elszállt, mert János remek formában jött a versenyre. Illés Peti is tatamira lépett. neki ma a kumite nem ment valami jól. Konkrétan a reakcióideje lassult be, ennek többek között a kései lefekvést okoltuk, reméljük, hogy legközelebb több pihenés jut a verseny előtt a számára. Természetesen azért nem ment haza érem nélkül, III. helyet szerezte meg kumite versenyszámban. Gyurcsik Joci is tatamira lépett. Joci jókedvűen, picit késve érkezett. Első meccsét határozottan nyerte, a döntőben viszont ellenfele bizonyult jobbnak, így Joci kumite versenyszámban ezüst érmet szerzett.

Miközben rohangáltam a tatamik között, Andris Márkot szólították, és elkezdte a kata versenyzést. Első fordulót simán nyerte, második fordulóban ismét kipróbáltuk a nemrég tanult katáját, de sajnos még versenykörlülmények között nem elég stabil. Sajnos elvesztette a döntőt, de ezüstérme teljesen megérdemelten csillogott a nyakában. Gratulálunk!
Tamás Czomba fényképe.Dobai Viki a másik shiain teljesített, miközben Márk versenyzett. Viki határozott teljesítménye meghozta a megérdemelt I. helyet kihon versenyszámban. Miután az összes kihon lement a lányoknál, kezdődött a szivacs kumite is. Viki szintén fókuszált, aminek az eredménye az lett, hogy képes volt fordítani, és a szivacs kumitében is megszerezte az aranyérmet. Gratulálunk!
Ugyanebben a korosztályban lépett tatamira Czomba Balázs is. Jókedvűen melegített, láttam rajta, hogy ebben a formában jó teljesítményt is fog nyújtani. Kicsit döcögősen kezdődött a kumite, kerülgették egymást a versenyzők, de aztán Balázs már nem várt tovább. Elkezdte a menetelést. Első ellenfelét 5:0 arányban, második ellenfelét 2:0 arányban győzte le, így egyik ellenfele sem csinált rajta értékelhető találatot. Balázs aranyéremmel tért haza Tökölre. Gratulálunk neki.

Végül Tóth Antal lépett tatamira. A két fiú igyekezett előnyhöz jutni, de nem igazán ment nekik, végül ellenfele megnyerte a mérkőzést. Következett a második forduló, ahol extra küzdelem volt, hiszen Anti erőnyerő volt. Sajnos a második küzdelmét is elveszítette pedig itt már látszódott, hogy van szép és jó technikai tudás a tartsolyában. Anti második helyet szerezte meg kumite versenyszámban.

Az egyesület eredménye:
7 aranyérem, 8 ezüstérem, 8 bronzérem

MINDENKINEK GRATULÁLUNK, CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!


Aranyérmesek:
  • Karhuz Marci - kihon, szivacs (2x!)
  • Illés Péter - kata
  • Újvárosi Marcell - szivacs
  • Dobai Viktória - kinon, szivacs (2x!)
  • Czomba Balázs - kumite

Ezüstérmesek:
  • Benyes Bálint - kihon
  • Varga Ákos - kihon
  • Csiki Dávid - kata
  • Polgár János - kata
  • Tompos Laura - kihon, szivacs (2x!)
  • Andris Márk - kata
  • Gyurcsik József - kumite
  • Tóth Antal - kumite

Bronzérmesek:
  • Benyes Bálint - szivacs
  • Újvárosi Marcell - kata
  • Csiki Dávid - szivacs
  • Polgár János - kumite
  • Illés Péter - kumite